Ő pedig ki fogja használni a két szülő szabályai közti réseket, örülni fog a rengeteg ajándéknak, de megérzi azt is, ha a mindez már nem róla szól, hanem a anyukája és apukája dac-harcáról.
Szent este a gyerek édesanyjával kettesben ünnepel. Az anyuka még nem talált új párt, egyedül neveli a lányát, másnap pedig elfogódott szívvel adja rá a kabátot, hogy útnak indítsa az apukához, akinek azóta már új párja van, és akinek a háza gyerekzsivajtól hangos, mert az új hitvesnek is vannak gyerekei. A jelenet korántsem egyedi azok között, akik a negyedik ikszen túl döntenek a válás mellett.
Ha fiatal párról van szó és még óvodáskorú a gyerek, olykor megható karácsonyi kívánsággal áll elvált szülei elé: "Karácsonyra azt kérem, hogy együtt legyetek!" S a szülők kislányuk vagy kisfiuk kedvéért megígérik, hogy még egyszer, utoljára együtt ünnepelnek, egy napra úgy tesznek, mintha mi sem történt volna.
De vajon sikerülhet-e az ilyen önmegtartóztatás? Természetesen általános recept nincsen, hiszen minden viszony más és más, de mielőtt a végletekig meghatódva megígérnénk a csöppségnek a közös karácsonyt, gondoljuk át, valóban képesek leszünk-e rá.
Már csak azért is, mert Karácsonykor felfokozódnak az érzelmek, és esetleg nemhogy a jó hangulat nem jön össze, de ha elszabadulnak az indulatok, a végeredmény drámai lehet. 12-13 éves voltam, amikor velem egykorú barátnőm szülei elváltak, de úgy döntöttek, hogy a karácsonyt még megpróbálják együtt. A tűzszünet nem sikerült, a veszekedés pedig odáig fajult, hogy az anyukája késsel rontott a gyermek apukájára. Dulakodtak, de nem sebesítették meg egymást. A kislány viszont borzasztóan megrémült, a jelenet után bezárkózott a szobájába és órákig sírt.
Érdemes tehát átgondolni, hogyan ünnepelünk: vállalnunk kell az önuralmat, ha úgy döntünk, hogy együtt, és a gyerek érdekében le kell nyelnünk akkor is a keserű pirulát, ha külön karácsonyozunk és esetleg úgy érezzük, hogy idén "alulmaradtunk" a konkurenciával szemben.
D. d. L.
