Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kedden Hipertónia Világnap-ingyenes szűrésekkel

2005 óta minden év május 17-e a magasvérnyomás-betegség elleni küzdelem világnapja. A Világnap központi eseményeként a Magyar Hypertonia Társaság közreműködésével ingyenes szűrővizsgálatokra kerül sor május 17-én, 10 órától a Duna Plaza előtti szűrőkamionban, ahol az egészségtudatosság, az öngondoskodás, az otthoni vérnyomásmérés kerül a középpontba.


Az immár hetedik alkalommal megrendezésre kerülő esemény a Nemzetközi Hipertónia Társaság (World Hypertension League) kezdeményezése, célja a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos ismeretek széleskörű terjesztése annak érdekében, hogy minden országban, mind hatékonyabban küzdjenek a „néma gyilkos”-ként emlegetett betegség ellen. A nemzetközi világnaphoz az idei évben is csatlakozik a Magyar Hypertonia Társaság az „Éljen 140/90 alatt!” mozgalommal.

A magasvérnyomás-betegség a Magyarországon leggyakrabban előforduló népbetegség, megközelítőleg 3 millió ember érintett, ezért számos esetben „epidemiológiai járványról” beszélnek, amikor erről a betegségről esik szó.
A hipertónia tipikusan a modern életvitellel összefüggő betegség, kialakulásában a genetikai tényezők mellett, a helytelen életmódnak, a túlsúlynak, a dohányzásnak, illetve a krónikus stressznek egyaránt fontos szerepe van.

A betegség gyakran nem jár látványos tünetekkel, így akár éveken át is folytatódhat például az érrendszer károsodása, anélkül, hogy erről az érintettnek bármilyen sejtése is lenne. Bár a magas vérnyomás felismerése egy egyszerű, és szinte bárhol elvégezhető vizsgálattal (vérnyomásméréssel) megoldható, mégis sokaknál csak későn, már a szövődmények jelentkezésekor ismerik fel a problémát. Ezért kiemelten fontos az öngondoskodás, annak részeként az otthoni vérnyomásmérés, hiszen a többször mért, 140/90 Hgmm-es értéket meghaladó vérnyomás figyelmeztető jel, amely észlelésekor mielőbb orvoshoz kell fordulni, hogy időben felismerhető legyen a betegség, és elkerülhetőek legyenek az olyan súlyos szövődmények, mint a szívinfarktus, a szélütés vagy a vesebetegség.

Nem véletlen tehát, hogy az idei világnap szlogenje is az otthoni vérnyomásmérés fontosságát helyezi a középpontba: Ismerd meg vérnyomásod, és tartsd célérték alatt ! (Know Your Numbers and Target Your Blood Pressure). Ugyanis mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy egyrészt elkerüljük, másrészt időben felismerjük, harmadrészt pedig a szövődmények elkerülésre érdekében a kezelőorvosunkkal együttműködve, megfelelően kezeljük a betegségünket.

A vérnyomásmérés jelentősége kettős:
• Kulcsszerepe van a felismerésben, azaz a magasvérnyomás-betegség diagnózisának felállításában. Érdemes minden, nagyobb kockázattal rendelkező személynek rendszeresen, ha lehetősége van rá, akkor otthon is megmérni, vagy megméretni a vérnyomását. Rizikócsoportba tartozók az elhízottak, dohányozók, akiknek már ismert szív- és érrendszeri problémájuk van, vagy azok, akiknek a családjában már előfordult magasvérnyomás-betegség. Ugyanakkor minden felnőttnek, rizikócsoporton kívül is érdemes évente ellenőriztetnie vérnyomását, hiszen a hipertónia kezdetben tünetek nélkül jelentkezik és károsítja az ereket!
• A már felismerésre került beteg esetében az otthoni vérnyomásmérés az orvos-beteg együttműködés fontos eszköze, hiszen az otthon mért értékek pontosabb képet adnak a kezelőorvos számára a terápia sikerességéről, mint a rendelőben, egyszer mért érték, hiszen otthon rendszeresen, több alkalommal meg tudjuk mérni vérnyomásunkat, és fel tudjuk jegyezni azt a vérnyomásnaplóba, amelyet meg tudunk mutatni a kezelőrvosunknak a kontrollvizsgálat alkalmával.

A Magyar Hypertonia Társaság a már 6 éves múlttal rendelkező „Éljen 140/90 alatt!” mozgalommal csatlakozik a Hipertónia Világnap eseményeihez, és május 17-én 10 órától, a Duna Plaza előtti szűrőkamionban várja az érdeklődőket az öngondoskodás, vérnyomásmérés jegyében. Természetesen itt nem csak a vérnyomás megmérésére lesz lehetőség, hanem számos egyéb, a szív- és érrendszeri állapotra vonatkozó vizsgálat is elérhető lesz.
A Hipertónia Világnap eseményeihez csatlakozóan a Magyar Hypertonia Társaság orvosok és szakdolgozók számára meghirdeti akkredittált továbbképző előadássorozatát. Az előadássorozat célja a magasvérnyomás-betegséggel kapcsolatos legújabb tudományos eredmények ismertetése a szélesebb körű szakmai közönség számára. Az előadások felölelik a magasvérnyomás-betegség okaival, diagnózisával, szövődményeivel, valamint a kezelési lehetőségeivel kapcsolatos legújabb ismereteket. Az előadássorozatok előre meghatározott tematika szerint az országban működő hipertónia ellátóhelyekhez kapcsolódóan helyi és a Magyar Hypertonia Társaság szakemberek részvételével fog megvalósulni.

Az otthoni vérnyomásmérés szabályai:
1. Győződjön meg róla, hogy a mandzsetta megfelelő méretű – mielőtt vérnyomásmérő készüléket vesz, mérje meg felkarja kerületét, és válassza a megfelelő méretet.
2. Legyen nyugodt – ne igyon koffeines üdítőt vagy kávét, ne végezzen megerőltető fizikai tevékenységet a mérést megelőző 30 percben.
3. Üljön a megfelelő testtartásban – a vérnyomásmérés során egyenes háttal üljön, támassza hátát a szék támlájának. Ne keresztezze végtagjait. Tartsa lábát egyenes tartásban a padlón, a karját fektesse egy kemény felületre oly módon, hogy felkarja a szív magasságában helyezkedjen el.
4. Mindig több mérést végezzen – ahányszor méri a vérnyomását, mindig végezzen el két vagy három mérést egy percnyi különbséggel, és jegyezzen fel minden eredményt.
5. Mindig ugyanakkor mérjen – mivel a vérnyomás folyamatosan változik fontos, hogy vérnyomását mindig azonos időpontban mérje meg. A javasolt időpontok: reggel, rögtön a felkelés után, majd este érdemes megismételni.
6. Mindig írja fel a kapott eredményt.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.