Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kedveled a pingvineket? Tudunk egy jó állást!

Álláshirdetés látott napvilágot az Antarktisz Örökség Alap honlapján, amelyben a világ legdélibb postahivatalába keresnek vállalkozó szellemű alkalmazottat.

Kép:posta.blog

A feltételek között szerepel, hogy jól kell bírni a hideget, az alváshiányt és az sem árt, ha a jelentkező kedveli a pingvineket. Ugyanis a Port Lockroy-i bázis környékén, ahol a munkahely található több mint kétezer szamárpingvin él. Az egyik kitétel az álláshirdetésben a koordinált mozgás, vagyis képes-e a jelentkező nehéz dobozokat egyensúlyozni csúszós sziklákon, hóban úgy, hogy menet közben pingvineket is le kell szerelnie. Nem baj, ha egyszerre jó kézügyességgel rendelkezik, jó előadó, idegenvezető - írja a posta blog.

Az ember azt gondolná, hogy egy ilyen helyen nincs túl sok munkája egy postai alkalmazottnak, de mekkora tévedés, ugyanis számos különleges kalandra éhes turista keresi fel a területet március és november között, akik több mint 70 ezer lapot küldenek szét a világon ebből a sarkvidéki postahivatalból.

Évente négy embert foglalkoztatnak a hivatalban, a bérezés, ha a különleges körülményekre is tekintettel vagyunk, nem is igazán kiemelkedő, 1100 font mintegy 450 ezer forint, bár alighanem a fizetést nem nagyon van hol elkölteni, így a megtakarítás jelentős lehet. A jelentkezési határidő február 27.

Fotó az önéletrajzban: mégse jó ötlet?
Jóképű férfiként kifejezett előny, vonzó nőként inkább hátrány az önéletrajzhoz mellékelt fotó – derül ki egy kutatásból. Az eredmény némileg meglepő, de megvan az oka. Kell egyáltalán fotó az önéletrajzba?


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.