Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kedvenc színeink árulkodnak rólunk

A II. világháború után kitelepített emberek színválasztására volt jellemző. Kifejezi a valahová tartozás érzésének hiányát, a gyökerek keresését illetve olyan helyzeteket, amelyeket nem tudunk megoldani.

Ha színválasztáson gondolkodunk, valószínűleg épp azon tanakodunk, hogy melyik ruhánkat emeljük ki a szekrényünkből, esetleg milyenre pingáljuk lakásunk falait, vagy melyik autót részesítsük előnyben.

Ám az is előfordulhat, hogy épp személyiség tesztet töltünk ki.

A színek világához kapcsolódó pszichológiai vizsgálatok a 20. században alakultak ki. Ezek a színpreferenciákra épülő tesztek azt vizsgálják, hogy az emberek hogyan reagálnak a különféle színekre a különféle szituációkban, s választásaik alapján készítik el személyiségük analízisét.

Az egyik legismertebb teszt Dr. Max Lüscher nevéhez fűződik, és a személy pszichológiai állapotát, stresszkezelő vagy akár kommunikációs képességét is meg lehet vele vizsgálni.

A teszt rövidebb változata nyolc színre épül: ibolya, sárga, barna, szürke, fekete, vörös, zöld, kék. A színeket kell sorrendbe rakni, aszerint például, hogy milyen színű ruhát vagy függönyt vennénk. Az általunk választott kombinációk pedig megadják jellemzésünket.

Érdekesség, hogy Lüscher észrevette, hogy az a szín, amelyet az emberek leginkább kedvelnek, nem személyiségük alapvető jegyeire utalnak, hanem inkább arra, hogy milyenné szeretnének válni. Míg az a szín, amit utálnak, azokat a viselkedési formákat takarják, amilyenek nem szeretnének lenni.

Nézzük most röviden, a teszt szín-szimbolikáját!

Kék: A hangulat, az érzések mélységére utal, és érzelmi kapcsolatban van a csendességgel, nyugalommal, érzékenységgel, szeretettel és elégedettség érzésével.

Zöld: Az "akarat rugalmasságát" jelképezi. Ez lehet koncentráló, passzív, birtokló vagy megváltoztathatatlan. Érzelmi aspektusai lehetnek a konokság, önbecsülés és magabiztosság.

Vörös: Az "akarat erejét" jelzi, és kapcsolatban áll az agresszióval, vággyal, szexuális érdeklődéssel, lefojtott indulatokkal és az autonómiával.

Sárga: A spontaneitás jelzője. Kapcsolódik a jókedvhez, derültséghez, az eredetiséghez, a reményekhez és a kiteljesedés vágyához.

Ibolya: A vörös és kék keveréke, így természetesen mindkettő sajátosságait hordozza. A személyazonosságot jelképezi, és egy misztikus kettősség jellemzi: a vágy és elképzelt dolgok megvalósulása felé tör. A Mágikus eggyé olvadás és a spiritualitás vágya hajtja. A kisgyerekek, terhes nők és homoszexuálisok preferálják ezt a színt.

Barna: A test állapotát tükrözi. Jelezheti egyrészt a test szükségleteit, másrészt veszteségeit, hiányait. A II. világháború után kitelepített emberek színválasztására volt jellemző. Kifejezi a valahová tartozás érzésének hiányát, a gyökerek keresését illetve olyan helyzeteket, amelyeket nem tudunk megoldani.

Fekete: A teljes elutasítás színe: megtagadás, lemondás az életről és a reményekről. Teljes szembehelyezkedés a sorssal.

Szürke: Rejtőzködést, takarást jelent.

Nos, vegyük csak sorra: vörösre, sárgára és narancsra mázolt falak a lakásunkban, metálszürke autó és egyre színesedő ruhatár. Ez az én egyenlegem.

És az öné?


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.