Amikor gyermek született egy családban, az a házon is meglátszott, ugyanis ha fiú gyermek jött a világra, akkor egy olajkoszorút tettek az ajtó elé, ha pedig lány, gyapjúcsomót. Az újszülött sorsa felől ekkor mindjárt döntött a felnőtt-társadalom. Ha úgy gondolták a felnőttek, hogy nem akarják felnevelni a gyermeket, kitették valahová, az útszélre, vagy járatlan helyre és egy ismertető jegyet tettek mellé. A szerencsétlen gyermek tudniillik vagy elpusztult, vagy valaki rátalált és felnevelte, s akkor az ismertetőjel arra szolgált, hogy később a szülő felismerhesse a gyermekét, és ezáltal az esetleges bonyodalmaknak, mint például testvérházasságnak, elejét vehessék.
A csecsemő- és gyermekhalandóság tehát igen nagy lehetett, amit a temetői leletek is bizonyítanak, ugyanis találtak olyan temetőt, ahol a sírok kétharmada gyermeksír volt.
Rendkívül érdekes, hogy a görögöknek csak egy nevük volt, vezetéknevet nem ismertek, s ha hivatalosan akarták magukat megnevezni, a maguké mellett apjuk nevét mondták, és a démos nevét, amelyből valók voltak. A nevek a görögöknél jelentéssel bíró nevek voltak, s kezdetben azt a célt szolgálták, hogy a gyermek olyan legyen, amilyen a neve. Jelentéssel bírnak az olyan, a történelemből jól ismert nevek, mint Periklés (Igen híres), Sophoklés (Bölcs hírű), Aristeidés (Kitűnő alkatú). A nevet a gyermek sokszor a nagyapjától örökölte, aminek az volt az oka, hogy legtöbbször azt hitték, hogy a halott nagyapa öltött újra testet az unokában.
A gyermeket hat-hét éves koráig nevelték a szülők. Spártában a gyermek ettől kezdve teljesen a közösség ellenőrzése alatt állott, a nevelését az állam ellenőrizte. Athénban azonban az állam alig szólt bele a nevelésbe, az iskola teljesen magánvállalkozás volt.
Volt azonban egy terület, ahol az athéni és általános görög felfogás nagyon elmaradt a spártai mögött, ez pedig a nőnevelés. A nőnek egyetlenegy dicsősége volt, ha nem tudtak róla semmit. Az athéni asszony tiszte ebben körülbelül ki is merült: élje le életét minél észrevétlenebbül, s tudjon minél kevesebbet, annál ártatlanabb. A lányok nevelése is nagyon kevés szóban összefoglalható: a szövés, fonás és a legfontosabb háztartási munkák elsajátítása. Tizenhat-tizennyolc éves korában az athéni leány férjhez ment, azon túl férje rendelkezett vele. A többi görög városban sem volt más a helyzet. Még az utcán járásuk idejét is törvény szabta meg. A nők természetesen értettek hozzá, hogy a férjük eszén túljárjanak, de a fő feladatukat, hogy férjüknek törvényes gyermekeket szüljenek, és így biztosítsák a család vagyonának megmaradását.
Egészen más volt a nők helyzete és nevelése Spártában. A nők is épp olyan nevelésben részesültek, mint a férfiak, ők is tanultak futni, birkózni, táncolni. Különösnek is találták mindezt a többi görögök, és nőuralmat emlegettek Spártában. Holott erről szó sem volt, mivel a nők célja és értelme itt is a szülés volt.
Rendkívül sok érdekes dolgot lehet megtudni az ókori görögök mindennapjairól, ha csak egy kicsit beleássuk magunkat a részletekbe. Sokan úgy tartják, hogy ez a norma, amit követni kéne, de ez a 21 században már nem igazán lenne lehetséges.
Folytatása következik...
