Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kell egy kis relax a suliban is! Például így!

Szorongást csökkentő alternatív mozgásformákra lenne szükség a testnevelés órákon, hogy ezzel is csökkentsék a gyermekek mindennapi lelki terheit. A jelenlegi iskolarendszer szerkezete azonban még nem elég rugalmas, és sajnos sokszor a szülők alaptalan félelmei is akadályozzák a diákok lelki egészségének megőrzését.

Bagdy Emőke Kép: sajtóanyag

Egyre több pedagógus és mentálhigiénés szakember hangsúlyozza, hogy a gyerekekre nehezedő nyomás csökkentéséhez szükség van olyan alternatív módszerek bevezetésére a tanórákon - köztük a testnevelés órán is - mint a relaxáció, a jóga gyakorlatok, vagy éppen a tánc és a kreatív mozgás. A lazítással, kikapcsolódással együtt járó tevékenységek ugyanis javítják a koncentrációt, a testtartást és az egyensúlyérzéket is.

A kifejezetten inger-gazdag környezetben felnövő gyerekeknek különösen nagy szükségük lenne a relaxációra, ezt a pszichológusok is megerősítik. Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus szerint minimálisan már heti egy óra is segíthetne, amikor a gyerekek az elengedett állapotban néhány percre csak önmagunkra figyelnek. A mai túlfeszített iskolarendszerben azonban nehezen jut idő arra, hogy a pedagógusok és a család fokozott figyelmet fordítson a testi és lelki egészség kapcsolatára.

A pszichológusasszony úgy véli, hogy a kötelező óraelemek, amelyeket az alaptanterv tartalmaz, bombabiztosan megszilárdultak, kitöltik szinte a teljes tanórát, és csak kevés szabad mozgású idősáv marad. Ami a szemléletmódot illeti, egyetért a Magyar Diáksport Szövetséggel (MDSZ), akik az általuk kidolgozott alternatív testmozgásról szóló módszertani könyvekben a gyermeket, mint a személyiség egészét vették figyelembe, nemcsak a mozgást és izomzat fejlesztését.

Beavató suli – gátlásos tini lányoknak
Óriási az érdeklődés arra az idén indult edukációs programra, amelynek fő témája a kamaszkorban bekövetkező változások, beleértve a nővé válást és az ebben a korban jelentkező bőrproblémákat. A 12-13 éves lányok számára kidolgozott Manna Suli tavasszal indult, két hónap alatt 120 iskoláshoz jutott el.

„A merev iskolarendszer mellett sokszor csalódtam a szülőkben is, amikor jó szándékkal iskolai relaxációt javasoltam a testnevelés órákon. Azzal szembesültem, hogy például az imagináció, meditáció oktalan félelmet keltett bennük. A megoldást egyrészt az iskolarendszer átalakításában látom, ahol a szülők és pedagógusok megegyezése nyomán több a szabad mozgástér és választási lehetőség. Másrészt fontos lenne a szülők bevonásával országosan mintaórákat tartani, ahol személyesen is meggyőződhetnek arról, hogy a lazító, segítő alternatív módszerek a gyerekeink egészségét szolgálják” – tette hozzá Prof. Dr. Bagdy Emőke a Stresszkezelés és relaxáció alkalmazása a testnevelésben c. kiadvány szerzője.

Az országban léteznek már ilyen célú kezdeményezések is, jó példával jár elöl a budapesti Derkovits Gyula Általános Iskola vagy a szentgotthárdi Arany János Általános Iskola. Az előbbi intézményben az órák részét képezi a heti rendszerességgel végzett jógagyakorlat, míg utóbbinál csak nemrégiben vezették be azt.

„Fél éve tartunk alsósoknak gyerekjóga órákat a kolléganőmmel, de azt máris elmondhatom, hogy nagyon jó fogadtatása volt, és a szülők is pozitívan álltak hozzá. A gyerekek várják és szeretik ezt a mozgásformát, ahol játékosan, mondókákkal, mesébe ágyazva játszunk, mozgunk együtt. A foglalkozást pedig relaxációval fejezzük be. A kicsik ez alatt az idő alatt megpihennek és a saját testtudatuk is fejlődik” – mondta el a szentgotthárdi Arany János Általános Iskola tanítónője, Dancsecs Borbála.

Az 5 legnépszerűbb mozgásforma – te melyiket választottad?
A rendszeres testmozgás kiemelt szerepet játszik egészségünk megőrzésében, de legalább olyan fontos alakunk formálásában is. De melyek azok a mozgásformák, amiket egyre többen választanak, ha a mindennapi testmozgásról esik szó?

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.