Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két hetet töltött Magyarországon a kung-fu stílus Nagymestere

Legerősebbként és legszorgalmasabbként tisztelt tanítványához, Kapecska Attilához, Magyarországra érkezett Di Guoyong (ejtsd: Di-Guojong) Nagymester, a több mint 900 éves múltra visszatekintő Xing Yi Quan (ejtsd: Szing-ji-csüen) kung fu stílus egyik legnagyobb tudású képviselője. A Nagymester két hetet tölt Magyarországon, hogy a stílust szorgalmasan gyakorló hazai mestereknek adja át tudását.

Itt tartózkodása alatt 2007. június 26-án bemutatót tartott a Xing Yi Quan magyarországi népszerűsítéséért munkálkodó Kung Fu Akadémián. A bemutatón az érdeklődők bepillantást nyerhettek a Pekingből érkezett Nagymester tanítási módszereibe, megismerkedhettek a Xing Yi Quan alapjaival, történetével, egészségmegőrző és harci technikáival.

A Nagymester a bemutató során hangsúlyozta: a keleti harcművészetek közül a Xing Yi Quan-t különösen ajánlja az európai, nyugati embereknek. Egyrészt az európai ember testfelépítése erősebb az ázsiaiakénál, így a Xing Yi intenzitását, erejét még jobban meg tudják jeleníteni. Ugyanakkor kiváló mozgásforma stresszes, túlhajszolt életforma mellett, hiszen a testi egészség mellett a mentális egészséget is javítja, gyakorlása pedig feltölt és megnyugtat. A Xing Yi-t gyerekek és idősek, férfiak és nők egyaránt elkezdhetik és gyakorolhatják, szemben más sportokkal, mozgásformákkal. Az egészségre gyakorolt jótékony hatását bizonyítja, hogy a Xing Yi-t hosszú évekig gyakorlók várható átlagos élettartama megközelíti a 80 évet.

Di Guoyong a bemutató során szóban és gyakorlatban is bemutatta a stílus legfontosabb elemeit. Elmondta, hogy a Xing Yi Quan a belső kung fu irányzatok közé tartozik, ami annyit jelent, hogy a külső, fizikai mozgás magas szinten kapcsolódik össze a belső koncentrációval. Módszertanában rokonságot mutat az oly népszerű Taijiquan-nel (Taicsi), és a kevésbé ismert Ba Gua Zhang-al (Pa Kua tenyér). Elsősorban a testet működtető qi (életenergia) fejlesztésére koncentrál, ugyanakkor az egyik leghatékonyabb harci rendszer, melyet 900 évvel ezelőtt éppen a katonák harci képességeinek javítása érdekében fejlesztettek ki.

A Xing Yi elsajátítása során a tanítványok először az állásgyakorlatokat sajátítják el, melyek a stabil állás és védekezés mellett a gyors és hatékony támadás alapjai is, miközben különösen alkalmasak az ízületek megerősítésére. Emellett megismerkednek az 5 fázis elméletével. Ez utóbbi az 5 alapmozdulat - a hasító ököl, fúró ököl, zúzó ököl, törő- vagy ágyúököl és keresztező ököl - elsajátítása mellett, az emberi szervezet 5 alapvető belső szervének a- szívnek, a lépnek, a tüdőnek, a veséknek és a májnak - a megerősítésében, gyógyításában is segít. Így a Xing Yi-t gyakorlók viszonylag rövid időn belül birtokában lehetnek egy hatékony harci és önvédelmi technikának, ugyanakkor elsajátítanak egy egészségvédő, betegségmegelőző módszert is. Di Guoyong szerint a Xing Yi néhány éven belül megváltoztatja a stílust gyakorló kiállását, növeli az önbizalmát, önvédelmi képességeit, és természetesen egészségesebb lesz tőle.

A Xing Yi Quan egyszerű, praktikus mozdulatokra épül, viszonylag könnyen és gyorsan érhetünk el vele eredményeket. A puszta kezes formák mellett a Xing Yi-ben négyféle fegyvert - kardot, szablyát, botot és lándzsát - is használnak. Az egyszemélyes gyakorlatok mellett páros gyakorlatokat is elsajátítanak a tanítványok.

A hét végéig Magyarországon tartózkodó Di Guoyong 10 évig volt a pekingi Xing Yi Szövetség elnöke, ma a szövetség tiszteletbeli elnöke. A Pekingi Egyetem Wushu tanszékén a Xing Yi szakosztály vezetője. Xing Yi-t és Pa Kua-t tanít világszerte, tanítványai vannak Afrikában, Európában, az Egyesült Államokban és Oroszországban is. A stílusról írt könyve kínaiul, oroszul és angolul is megjelent.

A Nagymester 1948-ban született Kína Hebei tartományában. Gyerekként a szegényes táplálkozás miatt sokat betegeskedett, főleg ízületi problémái voltak. Az akkori kínai egészségügyi ellátás alacsony színvonala miatt más utat keresett egészségi állapotának javítása érdekében. A Xing Yi Quan, majd a Pa Kua segítségével kigyógyult a betegségeiből, és közben annyira megszerette a harcművészeteket, hogy a mai napig, közel 60 évesen is aktívan műveli. Di Guoyong mindent megtesz a stílus hagyományainak megőrzéséért és továbbörökítéséért, kiemelkedő szerepet tölt be az eredeti mozgásformák felkutatásában, összegyűjtésében. Érdeklődése továbbá a sportpszichológiára, valamint a hagyományos harcművészet-elmélet integrálására irányul.

A Xing Yi Quan-nal a hazai érdeklődők a Kung Fu Akadémián (Budapest, II. kerület, Vidra u. 2., Margit-híd budai hídfő) ismerkedhetnek meg. Az intézményt 7 évvel ezelőtt Kapecska Attila hozta létre, és vezeti ma is. A Kung Fu Akadémia célja, hogy a harcművészetek tanítása, megismertetése mellett közelebb hozza a magyar közönséghez a kínai kultúrát, gyógyítást, így a kung fu oktatás mellett masszázstanfolyamot, meditációs tréninget, igény szerint kínai nyelvtanfolyamot is szerveznek. A Tantien Teaházban pedig bárki megkóstolhatja a legízletesebb kínai teákat.

Forrás: Privy Council Communications


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.