Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Két hétvégén is várnak a márciusi nyílt napok!

Az ország több mint 50 helyszínén jobbnál jobb programokkal várják az érdeklődőket a mostani és a márciusi utolsó hétvégén is Dél- és Nyugat-Dunántúltól Észak-Magyarországig, az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja rendezvénysorozat keretében . Persze a főváros és környéke is sok érdekességet kínál.

Az Uniós Fejlesztések nyílt napja rendezvénysorozat keretében évente egyszer a laikusok is betekinthetnek a támogatásokból megvalósult fejlesztések kulisszatitkai mögé. A programsorozatra március utolsó két hétvégéjén kerül sor.

Pécsett a Zsolnay Negyed várja a látogatókat - Kép: zsolnaynegyed.hu

Március 22-én a dél-dunántúli régió kínál az egész család számára izgalmas, egész napos programokat. Így például a Bikali élménybirtokon mesterek, színészek, harcedzett lovasok, íjászok és gyakorlott madarászok szórakoztatják a látogatókat. Az óvárosi kis utcákat falak ölelik körül, így a látogatók négy kapun keresztül juthatnak be az élménybirtokra, ahol valósággal megelevenedik a történelem. Az örökmozgók számára is készültek programmal Pécsett a Zsolnay Negyedben, ahol Katus Attila tart fitneszórát, de lesznek kreatív foglalkozások, kiállítások, előadások, greenbox fotózás, és este Palya Bea lemezbemutató koncertjével  zárul a nap.

A márciusi kellemes idő a mohácsi farsangi népszokás, a busójárás megismerésére is remek alkalmat ad: a mohácsi emlékhelyen és busó udvarban a felöltöztetett és élőképszerűen beállított busóbábuk, valamint a busójáráshoz hozzá tartozó hangulati elemek – kereplők zaja, ágyúdörgés, harsogó sokác zene, az égő máglya fényei, az ördögszekér, a téltemető koporsó stb. – bemutatásával a látogatók a busójárás kellős közepén érezhetik magukat.

A Tisza-tónál is lesznek programok - Kép: Pixabay

Március 23-án Észak-Magyarországon több szabadtéri, természetjáró program is várja az érdeklődőket. A poroszlói Tisza-tavi Ökocentrumban a Víz Világnapja és a Makrovilág Hétvége alkalmából apró vízi élőlények világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. Megismerkedhetnek a vizek minőségének mérésével, és megtanulhatják a mikroszkópok kezelését, valamint a Makrovilág-Földinfo teremben rendhagyó biológiaórán is részt vehetnek a látogatók. Ha pedig a Tisza környékét is útba ejtik, érdemes megpihenni az egyik helyi vendéglőben, és megkóstolni a helyi specialitásokat.

A különleges élményre vágyók számára az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület igazi kikapcsolódást jelenthet, ahol 20 millió évet ugorhatnak vissza az időben az odalátogatók. Az időutazás porát pedig a Bogácsi Termálfürdőben vagy akár a mezőkövesdi Zsóry Gyógyfürdőben moshatják le magukról, ahol a nyílt nap alkalmából kedvezményes belépőjegyeket válthatnak az érdeklődők.

Gyerekeknek! Lego és komolyzene
A Liszt-kukacok Akadémiája programsorozat idén tavasszal négy alkalommal, március 22-én, április 12-én, május 10-én és május 24-én, mindig szombaton 10 órakor játékos módon ismereti meg a gyermeket a zenével, hangszerekkel. A Lego még élvezetesebbé teszi mindezt: a 20 ezer kockából épített méretarányos Zeneakadémiát március 15-étől egy hónapon át láthatja a nagyközönség a Liszt Ferenc téri épületben.

Március 29-én a Nyugat-Dunántúlon folytatódik az eseménysorozat. A Sopron jelképének számító megújult Tűztorony és a Főtér ingyenes családi programokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket. Kemenesen garantáltan lebilincselő élményt nyújt kicsiknek és nagyoknak egyaránt a Vulkánpark interaktív kiállítása, ahol megismerkedhetnek a vulkánok világát körbeölelő rejtélyekkel, érdekességekkel, betekintést nyerhetnek a föld mélyén zajló, egy-egy kitörést megelőző folyamatokba, valamint ezeknek a környezetre és az érintett lakosságra gyakorolt hatásaiba. Az Európában is egyedülálló, tematikus tudományos játszóház, a győri Mobilis Interaktív Kiállítási Központ 74 játékra ösztönző egyedi, interaktív kiállítási eszközzel és látványos természettudományos kísérleti bemutatókkal várja az iskolásokat és a felnőtteket is.

Március 30-án, a rendezvénysorozat utolsó napján, Budapesten, az Aquincumi Múzeumban a legmodernebb eszközöknek köszönhetően még élményszerűbben ismerkedhetnek meg az érdeklődők a római régészeti maradványokkal. A Gödöllői Kastélyban bejárhatják Erzsébet királyné egykori Lovardáját, a Barokk istállót, amelyben a legértékesebb királyi lovakat tartották. Az emeleti, egykori lovászszobákban kialakított interaktív tárlat igazán különleges élményt nyújt: az érdeklődők „etethetik, simogathatják” a hologramlovakat, illetve többek közt szemüveg nélküli 3D készülékek segítségével ismerkedhetnek meg a főúri lótartás és használat szokásaival, eszközeivel.

A nagyobbak számára a Budafoki Borváros nyújt kikapcsolódást, ahol Budafok 250 éves borászati múltja és Európa leghosszabb pincerendszere elevenedik meg a látogatók előtt. A nyílt napon a borvárosi séta során az érdeklődők megnézhetik egy egykori barlanglakás és egy pestiskápolna maradványait, bejárhatják a muzeális hordósort, valamint a mesterségek múzeumát és a borutcát is.

A országszerte még számos más érdekes helyszín is megnyitja kapuit a látogatók előtt. Ezekről és az esetenként szükséges előzetes regisztrációról az érdeklődők a http://nyiltnap.szechenyi2020.hu/ oldalon tájékozódhatnak.


Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.
Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak

Nőként kiemelt szerepe van a jó alvásnak 

Az alvás nem csupán a pihenés eszköze, hanem a szervezet regenerációjának és kiegyensúlyozott működésének alapfeltétele is - mondhatni kulcsfontosságú az egészségünk szempontjából.
Olívaolajjal a női egészségért

Olívaolajjal a női egészségért 

Az olívaolaj a mediterrán konyha egyik jellegzetes alapanyaga, ám nem csak a konyhában vehetjük hasznát. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdetnek nézzük meg, miért olyan kedvelt, és milyen hatásai vannak!
A papírtálak széles felhasználási lehetőségei

A papírtálak széles felhasználási lehetőségei 

A papírtálcák, papír leveses tálak és tányérok valamint a sushi tálcák rendkívül népszerűek, ezért a fenntartható vendéglátásra törekvő női vállalkozók is előszeretettel használják. A vendéglátás mellett azonban praktikus megoldást jelentenek a stílusos rendezvények, a catering és az otthoni összejövetelek alkalmával is.

Nők ezreinek ad újra aktív életet a csípőprotézis 

A nők élete gyakran egyenlő a rohanással, azonban az idő múlásával jelentkező különböző ízületi fájdalmak lassabbá, nehezebbé, korlátozottabbá teszik a mozgásukat. A csípőízületi problémák nagyon sok nőt érintenek, főleg a 60 év feletti korosztályt.