Családi programajánló cikkek

Apa, nem is tudod, mennyire kellesz nekem?
A kisbabák agyának tömege születéskor még mindössze a negyede a felnőtt emberi agy tömegének, azonban az első három évben olyan sebességgel fejlődik, mint később egy életszakaszban sem. Az UNICEF Magyarország az apák kiemelt szerepe mellett a korai intervenció fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet a 2018. június 17-én a Marczibányi téri Sportcentrumban megrendezendő apák napi családi napjukon.

Ez lesz az őszi szünet legjobb programja
A szünidő egyik legjobb programjának ígérkezik az Országos Rajzfilmünnep. A filmvetítések mellett halloweenbulival, játszóházakkal, interaktív előadásokkal is várják az érdeklődőket november 3. és 5. között, mintegy hatvan helyszínen.

Utazás a karácsony körül – Készülődés másképpen az ünnepekre
A karácsony közeledtével a Közlekedési Múzeumban a családi vasárnapon a gyerekeknek és szüleiknek lehetőségük van apró meglepetések készítésével gazdagítani az advent fényét és gondolni azokra is, akiknek ebben nem lehet részük.

Tortát mindenkinek!
A születésnap elválaszthatatlan része a tortaevés. A torta a hagyomány szerint összehozza az embereket, mindenkinek jut egy szelet, ami az összetartozást szimbolizálja - ezért olyan fontos, hogy mindenkinek jusson!

Cirkuszolni jó!
Az évszázadok óta sikert sikerre halmozó, nemzedékeket ámulatba ejtő klasszikus cirkusz örök érték. A Fővárosi Nagycirkusz ezúttal a szakma igazi mestereit hívta meg azért, hogy különleges tudásukkal a cirkusz minden szépségét megmutathassa a közönségnek.
Két hétvégén is várnak a márciusi nyílt napok!
Az ország több mint 50 helyszínén jobbnál jobb programokkal várják az érdeklődőket a mostani és a márciusi utolsó hétvégén is Dél- és Nyugat-Dunántúltól Észak-Magyarországig, az Uniós Fejlesztések Nyílt Napja rendezvénysorozat keretében . Persze a főváros és környéke is sok érdekességet kínál.

Gyerekeknek! Lego és komolyzene - igen, így együtt!
A Liszt-kukacok Akadémiája programsorozat játékos módon ismereti meg a gyermeket a zenével, bevezetést nyújt számukra a különféle hangszerek és zenei formák világába, s mindezt a Lego tesz még élvezetesebbé a kicsiknek.

Adventi programok városszerte
Közös ünnepi készülődésre várja a gyerekeket az adventi hétvégéken a Nemzeti Színház: a programok között meseolvasás, kézműves foglalkozások és betlehemes előadások is szerepelnek.

Szombaton középtávú triatlon országos bajnokság
Rekord nevezői létszám lesz a Balatonman-en. Ez annyit jelent, hogy csaknem ezer triatlonos indul Balatonfüreden. Több mint 150 önkéntes dolgozik az esemény gördülékeny lebonyolításán. 3000 liter víz, 1500 liter izotóniás ital, 3 frissítő állomás, 200 kg banán, több millió kalóriát tartalmazó gél és energiaszelet áll az indulók rendelkezésére.