Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Apa, nem is tudod, mennyire kellesz nekem?

A kisbabák agyának tömege születéskor még mindössze a negyede a felnőtt emberi agy tömegének, azonban az első három évben olyan sebességgel fejlődik, mint később egy életszakaszban sem.  Az UNICEF Magyarország az apák kiemelt szerepe mellett a korai intervenció fontosságára is fel szeretné hívni a figyelmet a 2018. június 17-én a Marczibányi téri Sportcentrumban megrendezendő apák napi családi napjukon.

Az első ezer nap

Minden gyermek különleges emberi lény, aki a saját egyéni módján növekszik és fejlődik. A kisgyerekek agya már születéskor majdnem az összes idegsejtet tartalmazza, amit későbbi életében használni fog.

Kép: UNICEF

Azonban az optimális fejlődés nem pusztán ezeknek a mennyiségétől, hanem a köztük lévő kapcsolatok, úgynevezett szinapszisok kialakulásától, azaz a minőségtől is függ. Minden tanulási és tapasztalási folyamat ilyen kapcsolatokat hoz létre a kisbabák idegrendszerében, és minél több szinapszis alakul ki, annál összetettebb dolgokra lesz képes, új készségei és képességei fejlődnek ki. Az első években a gyerekek agya akár másodpercenként 1.000 ilyen kapcsolat kialakítására is képes!

Veszélyben a jövőjük

Nem minden gyerek kap azonban lehetőséget arra, hogy első éveitől kezdve kibontakoztathassa a benne rejlő lehetőségeket. A gyermekek optimális fejlődését hátráltatja, ha nem kapnak megfelelő mennyiségű és minőségű táplálékot, ha nem érik őket megfelelő ingerek, ha erőszakos környezetben nőnek fel, vagy ha szennyezett levegőnek és más környezeti károknak vannak kitéve.

Kép: UNICEF

Azok a gyerekek, akik az első években nem kapnak meg mindent testi, lelki, idegrendszeri fejlődésük érdekében, behozhatatlan hátrányba kerülnek. Rosszabbul teljesítenek majd az iskolában, és a lassabban vagy akadályozottan fejlődő készségeik és képességeik rontják a helyzetüket az élet minden területén, így később a munka világában is – miközben minden gyereknek joga van ahhoz, hogy boldog és egészséges gyermekkora legyen, ami megfelelően felkészíti őt arra, hogy felelős résztvevője és alakítója legyen a jövő társadalmának.

Mit tehetnek az apák?

Szülőként az apáknak is ugyanolyan komoly szerepük van abban, hogy elősegítsék gyermekeik fejlődését, mint az anyáknak. Már az újszülött gyermeket érintő hatások, a minél több testi kontaktus, a ringatás, a gyengéd simogatás, az ölelések, valamint az éneklés és a beszéd meghatározóak a gyermek fejlődése szempontjából. Egyhetes kortól már körül lehet venni színes, figyelemfelkeltő tárgyakkal, és lehetőséget adni arra, hogy lássa, hallja, érezze a szüleit minél gyakrabban. A mosolygás, beszéd, ének, mondókázás is elősegíti a kapcsolatok kialakulását. Ahogy a kisgyerek nő, egyre aktívabban vesz részt a környezete életében, a szülők feladata pedig az, hogy támogassák és segítsék őt a felfedezésekben.

A szülők közös felelőssége
Június 17-én a Marczibányi téri Sportcentrumban az apákat köszöntjük, akik mára már felismerték, hogy nem csupán vendégek, hanem teljes jogú gondviselők gyermekeik életében. Hangjukkal, jelenlétükkel megnyugtatják a kisbabáikat, vigyáznak rájuk, és segítik őket abban, hogy minél teljesebb életet élhessenek, és hogy ehhez születésük pillanatától mindent meg is kapjanak.

- A gyerekek tükröt tartanak a szülőknek, az ő mentális és pszichés állapotuk gyakran leképezi a családban zajló folyamatokat. A gyerekek életére ezért közvetlen hatással van az, ha a szülők közösen vesznek részt a mindennapi élethelyzetekben, ha az anya nincs magára hagyva a gyermek körüli teendőkkel. A kisgyerekek fejlődésében meghatározó szerepe van az apa minőségi jelenlétének – mondta el Czeizel Barbara, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ igazgatója, aki szintén részt vesz június 17-én az UNICEF Apák napi rendezvényének kerekasztal-beszélgetésén.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.