A másik még undorítóbb, egy édespálinka-reklám. Férj és feleség sütkérezik a tóparton. A férj újságot olvas, a nő szája viszont be nem áll. Szidja a körülményeket, az újságot olvasó férfit. Erre a férj a nő háta mögé nyúl, kihúz belőle egy dugaszt, s a nő élettelen, felfújható műanyag babaként csuklik össze. A férfi a lábánál fogva feltekeri a nőt, majd egy következő képkockán már alkoholt iszik, baráti társaságban. S a szöveg: Egy ideális világban leengedheti a nőt, egy reális világban néha önnek kell leengednie. A férfiaknak is megvannak a maguk napjai.
Mindkét reklám egy sematikus férfi-nő ellentétre épít, amelyben csak a nő húzhatja a rövidebbet. Nemhogy nem titkolja a benne megjelenő nőgyűlöletet, hanem mint poént állítja be. Így lesz a nőből megsemmisítendő személy, sőt tárgy, hiszen a második reklámban leereszthető műanyag bábuként szembesülhetünk vele. Ráadásul azt a világot, amelyből erkölcsi fenntartások nélkül törölhető ki a nő, ideális világként állítja be mindkét reklám.
Ebben az "ideális" világban nem az a lényeges, hogy az irtóztató sebességgel a nádasba vágódó nőből mi lesz, húscafatok-e vagy a "csak" a felismerhetetlenségig összetört test, hanem az, hogy eltüntethető, s helyébe a férfivilág "szabadsága" állítható. Egy buta, intoleráns férfiszabadságot állít követendő példaként a néző elé, amelyben a nő következmények nélkül megalázható, sőt elpusztítható. Merthogy a poén alapja mindkét esetben tulajdonképpen a gyilkosság, egy vér nélküli, undorító szalongyilkosság. A második reklám ezt még azzal is megtetézi, hogy "a nők napjaira" céloz. A nők nehéz napjai ellenében a férfiak napjai eszerint könnyű szórakozással telnek...
Mindkét reklámban az ital kerül a nő helyébe. Az alkohol válik a férfi szabadságának alfájává és ómegájává. Az ideális világban tehát az alkoholért a férfi büntetlenül ölhet nőt, sugallják a reklámok. A séma itt bezárul, s kezdődhet a való világ.
Forrás: www.ujszo.com
