Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiállították Bélát, a depressziós csirkét!

Béla, a depressziós csirke, Rozi néni és a többiek is láthatók azon a Népi építészeti kiállításon, amelyet szerdán nyitottak meg az Ybl-ön.

Szerdán nyílt meg a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán az a kiállítás, amely 25 tablón keresztül mutatja be Borsod, közelebbről Borsodgeszt népi építészetét.

A kiállítás különlegessége, hogy a diákok által felmért épületekről készült tablók először kerülnek bemutatásra. A kisebb-nagyobb megszakításokkal 1912 óta működő Népi Építészeti Tudományos Diákkör ebben az évben lépett ki a szerkesztett füzetek és katalógusok világából. A diákok a dokumentáláson kívül feladatuknak érzik, hogy ismertessék, népszerűsítsék a régi korok bevált építészeti megoldásait. Ehhez olyan ízelítőt készítettek a 2007 nyarán felmért épületek anyagából, amelyet a kiállítás megnyitóján megjelent előadók, tanárok és professzorok is elismeréssel méltattak.

A három hétig látható tárlat megnyitóján Dr. Reischl Gábor DLA, a Magyar Építőművészek Szövetségének volt elnöke kiemelte az iskola, "az Ybl" hagyományos kapcsolatát a tereppel, terepmunkával, az épületekkel. Az elhangzott beszédben fontos szerepet kapott a gyakorlati képzés is, hiszen a diákkör munkájában résztvevő hallgatók immár másodszorra ragadhatnak maguk is szerszámot: idén folytatódnak a gyűrűfűi ökofalu felújítási munkálatai, emellett pedig egyhetes betekintést kaphatnak a szalmabála-építészetbe egy másik építőtábor keretein belül.

Dr. Szabó László DLA, aki az NTDK-t az 1976 és 2001 közötti 25 évben vezette, majd átadta feladatát, kihangsúlyozta: "a csillogó szemű szakmai szivacsok" vezetését nem lehet mesterségesen továbbadni. Azok után, hogy visszavonulása után Reischl tanár úr, a Magasépítési Tanszék tanszékvezetője megmentette az elárvult szakmai közösséget, az új kapitány, Fülöp István új perspektívát adott a munkának. A felfelé ívelő diákkört egy olyan volt NTDK-s vette át személyében, aki hallgatóként belülről is ismeri a hagyományokat, miközben építészként hozzá is tudja adni azt a szemléletet, ami a mai szakmai életben való érvényesüléshez elengedhetetlen. A kiállítás a régiek munkáját mutatja be a modern ember eszközeivel.

A számítógépen feldolgozott manuálék összeszerkesztése, tablóvá rendezése, kinyomtatása túlmutat az egyszerű dokumentáción. Olyan formában jeleníti meg a népi építészetet, amely a száraz tényeket - a házat - hangulatában, érzésében adja át.

A 2007-es nyári munkák lezárultak a kiállítás megnyitóján. A diákok és vezetőjük mostantól az új nyári tábor szervezésén dolgoznak, amely Barót (Háromszék, Erdély) népi építészeti emlékeit fogja dokumentálni, bemutatni és feldolgozni. Nem kérdés, hogy jövőre is kiállítással fog zárulni a diákkör életének újabb fejezete, azonban a szervezők elárulták, filmes formában is tervezik megörökíteni a tájegység örökségét.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.