Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kiderült Ada nagy titka

A népszerű műsorvezető és kétgyermekes anyuka, mindig is odafigyelt arra, hogy egészségesen étkezzen. Gyermekkora óta sportol, sőt az elmúlt években már ő is tart rendszeresen edzéseket, elmondása szerint így még fittebben tudja magát tartani! Természetesen, a rendszeres edzés megkívánta a megnövelt fehérjefogyasztást is, azonban ekkor derült ki, hogy mint oly sokan mostanában, ő is laktózérzékeny!

- Először azt vettem észre, hogy bizonyos fehérjeporok és ételek elfogyasztása után egyáltalán nem vagyok jól,  majd hosszas kutakodás és vizsgálatok után kiderült, hogy laktózérzékeny vagyok - árulta el Ada, aki ekkor kezdett el keresgélni egy laktózmentes fehérjeport, amit ő is beleépíthet a mindennapi életébe, edzések közé, vagy éppen vacsorahelyettesítőnek!

Ada laktózmentes feherjével fogy, Kép: Turbó Diéta

- Szerencsére a segítségemre volt, Handl Tamara, a Turbó Diéta szakmai vezetője, aki elmondta, nagyon fontos, hogy olyan fehérje turmixport válasszak, ami teljesértékű étkezésnek  számít, mivel tartalmazza a megfelelő ásványi anyag és vitaminbevitelt! Sokan nem tudják, de gyakorlatilag a fehérjediéta lényege, hogy az étrendedben megváltoztatod a tápanyagbeviteli arányokat: kevesebb szénhidrátot, és sokkal több fehérjét eszel, ezzel támogatva az izomzat megtartását és a zsírégető folyamatokat - mesélte a népszerű műsorvezető, aki kirobbanó formában van, de ezért bizony sokat is tesz!

- Fontos számomra az egyensúly, szeretem a friss, egészséges  alapanyagokat, kerülöm a  finomított élelmiszereket és a cukrot. Persze, ez nem azt jelenti, néha-néha nem fér bele egy édesség, vagy egy hamburger! Az étkezés mellett nagyon fontos a megfelelő mozgás, így akik hozzám járnak edzeni, nekik is azt javaslom, hogy hetente legalább háromszor jöjjenek! - tette hozzá a csinos anyuka.

Csoki mousse glutén- és laktózmentesen
Mit tehet egy jó barát, ha glutén- és laktózérzékeny barátnőjét várja vendégségbe? Alapos tervezésbe, majd kivitelezésbe fog, és egy csodás csokoládés habot tálal a vendégnek.

- Apvetően speciális diétát nem tartok,  csak amennyit a laktózmentes életmód megkövetel! Ősszel azonban kimondottan odafigyelek arra, hogy minél több C- és D-vitamint fogyasszak, valamint zöldséget, gyümölcsöt és persze gyömbérteát! Szívesen járok infraszaunába  és sóbarlangba is, ha időm engedi! - mesélte Ada, aki szerint fontos, hogy a diétában változatosak legyenek az ízek is!

- A laktózmentes fehérje turmixpor natúr ízű, így hangulat, vagy évszak szerint ízesíthető fahéjjal, karobporral, espresszóval, vagy akár mézeskalács fűszerkeverékkel is! Nagyon laktató, könnyen elkészíthető, így a mai rohanó életmódba teljesen illeszkedik, könnyen magammal tudom vinni munkába vagy edzésre is! -


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.