Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kínai csodarecept a szembetegségekre

A kínai gyógyászat eljárásait egyre többen ismerik, és kezdik használni Magyarországon. Nem véletlenül, hiszen szinte bármilyen betegségre kaphatunk a kínai medicinából természetes, gyógyszer nélküli segítséget, így a szembetegségekre, látásproblémákra is.

A szem a kínai gyógyászat szerint nem csupán gyógyítandó felület a testen, hanem sokkal több annál: segítségével bármilyen más, a szervezetben meglévő betegséget, gyulladást, problémát azonosíthatunk. Ugyanis minden szerv állapota kihat a szemünkre, nemcsak íriszünkre (amellyel az íriszdiagnosztika is foglalkozik), hanem szemhéjunk, karikáink színe, duzzadtsága vagy éppen petyhüdtsége is árulkodó lehet a szakemberek számára.

A szem ugyanakkor önmagában is kellemetlen tüneteket tud okozni, és nemcsak akkor, ha beteg. Az irodában, számítógép előtt dolgozóknak - és nemcsak nekik - ismerős lehet a kínzó szemfáradtság, amikor bizsereg, könnyezik, szinte fáj a szemünk. Ez a monitoroknak, az nem helyes világításnak köszönhető, ám legyőzhető egy kínai technika segítségével!

Az ázsiai ország iskolásainak kötelezővé tették a tanórák előtti szemfrissítő masszázst, amelyet a tanárok és diákok együtt végeznek el azért, hogy stimulálják a szem környéki vérkeringést, hogy az energia jobban tudjon áramolni szervezetükben. És mindez csak négy lépés eredménye! Lássuk, hogyan frissíthetjük fel önmagunkat!

Első lépésben a két hüvelykujjunkat helyezzük a szemöldök belső, alsó végéhez. Enyhén masszírozzuk ezt a pontot, először az óramutató járásának megfelelő, majd ellenkező irányba, nyolcszor-nyolcszor. Ebből végezzünk legalább négy sorozatot!

Ezután fogjuk meg két ujjal az orrnyergünket, és toljuk felfelé harmincszor! A harmadik lépés, hogy mindkét kezünkön nyújtsuk ki a mutató- és a középső ujjunkat, és tegyük az orrcimpánkhoz a középsőt körülbelül 45 fokos szögben, fölé pedig a mutatót, amellyel kezdjük el masszírozni ezt a pontot szintén mindkét irányba, négyszer nyolcszor!

Végül támasszuk meg hüvelykujjunkat a halántékunk közepén, a többi ujjunkat zárjuk ökölbe, de ne túl erősen, inkább lazán! A behajlított mutatóujjunkkal dörzsöljük végig a szemöldökünket bentről kifelé, majd visszafelé a szemgödör alsó peremét. Ezt is érdemes többször megismételni!

Ha nemcsak a fáradtság jelent problémát számunkra, hanem komolyabb szembetegségünk, látásromlásunk van, akkor is érdemes a kínai gyógyászathoz fordulni, ugyanis például akupunktúrával a szem állapota javulhat! Csak ki kell próbálni...


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.