Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kínos véget érhet a futó kaland

A STOP STD! Felelős szex kampányt, a Körúti Orvosi Centrum orvosainak és dolgozóinak kis csapata hozta létre 2014 nyarán. Civil felelősségvállalás keretén belül azt a célt tűzték a zászlajukra, hogy a nagyobb fesztiválokra kitelepülve, minél több fiatal figyelmét felhívják a szexuális úton terjedő betegségekre (STD = Sexually Transmitted Diseases). Elkötelezettségüket táplálja a munkájuk során szerzett tapasztalat, hiszen folyamatosan szembesülnek a témával kapcsolatos ismerethiánnyal és a tévhitekkel.

Egyre korábbra tolódik a szexuális élet megkezdése, a családalapítás időszaka pedig egyre későbbre. A párválasztás időszaka akár 10-20 évet is átölelhet, mely során több partnerrel is fennállhat kapcsolat.  Ezzel párhuzamosan a szexuális úton terjedő betegségek előfordulásában is változás állt be. A klasszikus értelemben vett nemi betegségekről a hangsúly áttevődött egyéb kórokozókra. Ilyen például a méhnyakrák, illetve a nemi szervi szemölcsöt okozó humán papilloma vírusok (HPV) és a klamídia, mely akár meddőséget is okozhat.

STOP! STD! Kép: Sajtóanyag

2014 nyarán három nagy fesztiválon vett részt a STOP STD! csapata - Volt, Balaton Sound, Művészetek Völgye -, ahol az átlag életkor 20 és 30 év között volt. STD szempontjából tehát a legveszélyeztetettebb korosztály képviseltette magát. Összesen 1492 fiatal töltött ki, egy 9 kérdésből álló kérdőívet, mely kiértékelése alátámasztotta a rendeléseken szerzett tapasztalatokat, a hiányos ismeretekkel kapcsolatban.

Az STD fertőzések terjedésének visszaszorításában alapvető fontosságú a megelőzés és a rendszeres szűrővizsgálatok.

A megelőzésben fontos szerepe van a megfelelő tájékoztatásnak, hiszen az ellen tudunk hatékonyan védekezni, amit ismerünk. A legnagyobb védelmet az óvszer körültekintő használata adja. A megkérdezettek 20 %-a válaszolta, hogy csak futó kalandok során használ óvszert, de akkor az együttlét teljes időtartama alatt. 37% jelezte, hogy a szex minden formájához és mindig használja a kondomot.  Gyakorisága miatt is nagy jelenőségű a HPV fertőzés, mely típustól függően nemi szervi szemölcsöt, drámai esetben pedig méhnyakrákot okoz. Szerencsére a HPV elleni védőoltásról egyre többen tudnak, bár a kampány ellenére ezt a fiataloknak csupán 77%-a állította egyértelműen.

A megelőzés másik pillére a rendszeres szűrővizsgálat. Ennek háttere nem rendezett, és a fesztivál kérdőívei szerint csupán 11% vett már részt STD szűrésen.  (Az STD fogalmat kevesen ismerték, de a kérdőív kitöltése párbeszéd formájában történ, így a kifejezés tisztázásra került.)

A népegészségügyi kockázat ellenére, az iskolai felvilágosító előadások nem kapnak elég hangsúlyt. A civil kezdeményezéseken keresztül szórványosan ugyan információhoz jutnak a diákok, azonban ezek az előadások is elsősorban a fogamzásgátlásra összpontosítanak. A népegészségügyi program nem tartalmazza a szexuális úton terjedő fertőzések szűrését, mely alól csupán a méhnyakrák kialakulásával szoros kapcsolatban álló HPV vírus képez kivételt.

A probléma megoldása bár sürgető, mégis várat magára. Addig is a STOP STD! Felelős szex kampány elkötelezett csapata, folytatja munkáját. Idén az EFOTT-on kerül felállításra a STOP STD! sátor, ahol személyes tanácsadással állnak rendelkezésre. A kampányt támogató www.std.hu honlapon továbbra is megtalálhatóak a hasznos információk és az orvos válaszol rovat. 

Olvass arról is, hogy milyen veszélyes lehet a sürgősségi fogamzásgátlás!


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.