Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Költészet napja a Duna Televízióban

József Attila születésnapja, április 11-e a magyar líra legnagyobb ünnepe. A Duna Televízió kezdetek óta kitüntetett figyelmet szentel költői életművek bemutatásának. A képernyőn sorra jelennek meg költők portréi, lírai alkotásokat feldolgozó műsorok, filmek, etűdök. A csatorna nézői napi rendszerességgel láthatnak klasszikus és kortárs versfeldolgozásokat neves színészek, előadóművészek tolmácsolásában. Idén immár 47 éve, hogy ünnepeljük a verseket és alkotóikat, így a Duna Televízió ebben az évben is verseket, versműsorokat tűz programjára ezen a neves napon.

A Duna Televízióban az ünnepet megelőzően április 10-én 19.40-kor a Kikötő Extra idézi meg József Attila alakját. Tverdota György egyetemi tanár, irodalomtörténész, József Attila-kutatóval, Galkó Balázs színművésszel, aki a költő műveiből összeállított esttel évek óta járja az országot, valamint Kovács Ida muzeológussal, József Attila összes fényképe című album összeállítójával beszélget a műsorvezető Kalocsai Andrea az emberekben élő József Attila képről.

Április 11-én, az ünnep napján a Duna Televízió műsorának kínálatában egyaránt szerepelnek klasszikus és kortárs költők műveit bemutató műsorok, az ünnepnek a Kívánságkosár (11.30-kor) is figyelmet szentel. A műsor vendége lesz Szilágyi Szabolcs a debreceni Tóth Árpád Gimnázium igazgatója, Koroknai Árpád debreceni zenész, valamint Bíró Gergely, a Tóth Árpád Országos Középiskolai Versmondó Verseny győztese. A legutóbbi Salvatore Quasimodo Költőverseny díjazott alkotásai is képernyőre kerülnek: Kabdebó Tamás: Róma-ámor című műve 15.40-kor, Szálinger Balázs: Halott porokból mindenféle úrnő című alkotása 15.45-kor látható a Duna Televízió kínálatában.

Ez a nap nem múlhat el József Attila-vers nélkül. Kaszás Gergő tolmácsolásában egy lírai filmetűdöt láthatnak az Óda című költeményre, 15.50-kor mely méltán tartozik a világirodalom legkiemelkedőbb alkotásai közé. Az est folyamán 20.55-kor Bertók László műveit az Állunk a világ közepén című versfilmben láthatják a nézők. Éjfél után is láthatnak, hallhatnak verseket, 0 óra 25 perckor a Rejtett szavak című versösszeállításban Szervét Tibor idézi meg Kosztolányit, Karinthyt, Pilinszkyt, Weörest. József Attila költeményei már több kortárs zenekart is megihlettek. A Szélkiáltó együttes repertoárjában is több műve szerepel az énekelt versek között. Éjfél után 0 óra 50 perckor ezek közül láthatnak a Duna Televízió nézői egy csokorra valót. A kortársak közül pedig Lászlóffy Aladár, Kányádi Sándor, Lator László, Vörös István, Szőcs Géza, Mezey Katalin, Ferencz Győző, Gergely Ágnes, Térey János és Tóth Krisztina versei kerülnek a képernyőre a Költészet Napján.
Tartsanak a Duna Televízióval a Költészet Napján, ünnepeljük együtt a magyar lírát!


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.