A tanévkezdéskor hallottam több olyan történetet, hogy az iskolákban kiközösítették azokat a gyerekeket, akik átestek a fertőzésen, vagy családtagjaik kapták el a vírust. Sőt még azokat is, akik egyszerűen csak külföldön jártak.
Aztán magamat kaptam azon, hogy allergiásként állandóan védekezem: „Ne ijedj meg, csak a pollenek miatt…” De eszembe jutott persze az is, mi van, ha az allergiám elfedi a tüneteket?
Én még nem tartok ott, mint egyik ismerősöm, aki mára szinte már csak rejtőzködve mer tüsszögni, orrot fújni, mert bizony magán érzi a környezet rosszalló pillantásait, de be kell valljam, olykor-olykor engem is megérint a koronaszégyen szele.
Hazudjuk az egészséget?
De mi ennek a mozgatórugója? Az, hogy ha megbetegszünk mi, vagy egy családtagunk, akkor kimaradunk a munkából?
Vagy a rettegés a karanténtól? Vagy az a furcsa érzés, hogy nem vagyunk tökéletesek?
Voltaképpen mindegyik felvetés nevetséges.
Miért húzzuk hát magunkra ezt a pocsék érzést?!
Restelli bárki is, ha influenzás? Nem találkoztam még olyan emberrel, pedig az influenza is fertőz, és bele is lehet halni a szövődményeibe.
Találkoztam viszont olyannal, aki munkahelyén nem merte bevallani, hogy ő maga fertőződött meg, távolmaradását kislánya szülinapi buliján résztvevő covidos kontakttal magyarázta. Azt mondta, tart attól, hogy, ha bárki más beteg lesz, visszamenőleg is őt fogják hibáztatni, de még az is felmerült benne, hogy esetleg kirúgják!
Ne vádold magad - ne vádolj másokat!
Abszurd! Véssük az eszünkbe: még akkor sem kell szégyellnünk magunkat, ha mi fertőztünk meg valakit! Hiszen aligha tettük ezt szánt szándékkal, feltehetőleg nem tudtuk, hogy fertőzöttek/hordozók vagyunk.
A szégyen viszont egy súlyos teher. Olyannyira, hogy a pszichológia a megszégyenítést bántalmazásként tartja számon! Ezért fontos, hogy se verbálisan, se neheztelésünk puszta érzékeltetésével ne terheljük azt, akiről feltételezzük, hogy betegség forrása lehet, vagy már át is adta azt.
A legjobb, amit tehetünk, hogy egyfajta sorsközösséget vállalunk vele. Átbeszéljük a tennivalókat, kibeszéljük a helyzetet. Ha egyértelműen bizonyítható, hogy mi fertőztünk meg valakit, aki súlyos állapotba került, keressünk fel pszichológust, mert az önvád bizony pszichés problémákhoz is vezethet.
Furcsamód, a közemberekkel szemben, a hírességek nyíltan vállalják, hogy megfertőződtek. Tudjuk ezt Liptai Claudiáról, Gáspár Laciról, Pataky Attiláról, Király Lindáról – és még hosszan sorolhatnánk.
Láthatóan ők arra is ’használják’ betegségüket, hogy saját állapotukról szóló beszámolóikkal a megelőzésre hívják fel a figyelmet.
Ha a sztárok nem félnek a megbélyegzéstől, akkor mi se tegyük ezt! Még mielőtt beépülne a szókincsünkbe, már töröljük is a koronaszégyen kifejezést! Tartsunk minden be óvintézkedést, de ha tüsszentenünk kell, ne fojtsuk vissza! A lényeg: csak könyökhajlatba!
