A világjárvány következtében megroppanó gazdaság, a közegészségügy általános helyzete, hogy ne mondjuk, leromlott állapota, valamint a közszolgáltatások, így az oktatás kiesése – nos, mindezek a negatív jelenségek elsősorban a nőket érintették hátrányosan, rájuk róttak újabb terheket.
Bár a járvány miatti vészhelyzetet a legtöbb érintett országban hamarosan visszavonják, és az élet is – többé, kevésbé – visszaáll a régi kerékvágásba, azok a feladatok, melyeket a mostani karanténos időszakban, kényszerűségből a családok vállaltak át, vélhetőleg náluk is maradnak, és nagyobb részüket a nők fogják elvégezni.
Ennek következtében a nők életét hosszú távon is a háztartás határozza majd meg. Mindez pedig azzal fenyeget, hogy azok az elmúlt száz évben kiharcolt jogok, melyek a nők életét érdemben könnyítették meg, társadalmi előre haladásukat pedig mérföldekkel lökték előrébb, a semmibe vesznek, és kezdődhet minden – majdnem – elölről - írja a Guardian.
A mostani válság sokkal inkább érintette azokat az iparágakat, elsősorban a szolgáltató szektort, ahol a női munkavállalók vannak többségben. A 2008-as recesszióval ellentétben, az újonnan munkanélkülivé váltak többségét a nők alkotják. Áprilisban a munkanélküliségi ráta Angliában a nők esetében 15,5 százalékra nőtt, a fekete nők és a latinok esetében pedig még magasabb az átlagos munkanélküliségi ráta.
Az iskolák és az idős otthonok bezárásával az olyan feladatok, mint a gyermekgondozás, vagy éppen az idősek gondozása, amelyeket valaha közszolgáltatássá vagy kereskedelmi vállalkozássá alakítottak át, ma jórészt ismét a nők által kötelezően elvégzendő házimunkává vált. A pandémia a nők életét egyértelműen nehezebbé tette és szabadságukat komolyan megcsorbította. Mindenkinek közegészségügyi kötelezettsége volt az elmúlt időszakban, hogy otthon maradjon, de csupán a nők társadalmilag is elvárt és érvényesített felelőssége lett, hogy otthon tartózkodásuk során aránytalanul sok háztartási munkát végezzenek.
Azok a nők, akik nem vesztették el a munkahelyüket (többségük valamilyen irodai munkát végzett) a járvány alatt home office-ba kényszerültek, a vészhelyzet megszűnésével pedig – nagy valószínűség szerint – nem is térnek, térhetnek vissza onnan. Így a tényleges munkájuk mellett, azzal párhuzamosan továbbra is rajtuk marad az otthoni teendők elvégzése.
Az otthonról történő munkavégzés – még akár hosszabb távon is – vállalható opció lenne, ám az még nem világos, hogy az iskolák vajon mikor nyílnak meg ismét, és amikor ez megtörténik, milyen rendszerességgel fogadják majd a gyerekeket; magyarán a távoktatásnak a jövőben milyen szerepe lesz. (Itt jegyezzük meg, hogy Magyarországon vidéken május 25-től, Budapesten június 2-tól kinyitnak a köznevelési intézmények).
Márpedig a karantén rövid két hónapja alatt bebizonyosodott, hogy dolgozni (legalább is hatékonyan dolgozni) és iskolást „játszani” egyszerre lehetetlenség.
Ugyanakkor a férfiak is otthon tartózkodtak a karantén idején, többségük azonban nem vette ki a részét a munkából. Tanulmányok kimutatták, hogy a férfiak következetesen alábecsülik azt az időt, amelyet a nők házi munkával, gyermekgondozással és az idősek gondozásával töltenek, és drasztikusan túlbecsülik saját hozzájárulásukat az otthoni munkához.
Ezt pedig a világjárvány csak súlyosbította. A Morning Consult és a New York Times Poll megállapította, hogy az iskoláskorú gyermekekkel rendelkező heteroszexuális háztartásokban a férjek 45 százaléka gondolta úgy, hogy több időt töltött a közös gyerekek oktatásával, mint feleségeik. A feleségek mindössze 3 százaléka mondta azt, hogy férjeik jobban kivették a részüket az otthoni iskoláztatásban.
A járvány utáni világ a következőképpen nézhet majd ki: az állam nem tartja fenn tovább a közszolgáltatásokat, az iskolák és az idős otthonok bezárnak, vagy csak félgőzzel működnek majd, a cégek a home office-ba kényszerítik női alkalmazottaikat, ám teljesítményük elbírálásakor nem veszik figyelembe a házimunka és a gyereknevelés nőkre háruló terheit, a férfiak pedig továbbra is kevésbé veszik ki a részüket az otthon elvégzendő feladatokból. Ez a nők számára azt jelenti, hogy egy a korábbinál jóval korlátozottabb életet kénytelenek majd élni.
Végső soron a nők elveszthetik mindazt, amiért a feministák egy évszázadon keresztül küzdöttek; a háztartási munka robotja megmarad, a férfiaktól való pénzügyi függőség megmarad a nyilvános élethez való hozzáférés szabadsága pedig elvész. Egyre valószínűbbnek tűnik tehát, hogy az élet sokkal inkább arra a helyre korlátozódik majd ismét, amelyből a nők évtizedek óta ki akartak törni: az otthonukra.
