Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Koronavírus: továbbra is a legfiatalabb korosztály a legkevésbé veszélyeztetett

Egy angliai tanulmány szerint gyerekeknél kifejezetten ritkán fordul elő, hogy súlyos koronavírus-tüneteik lennének, vagy éppen meghalnának ebben a betegségben. Bár a tanulmány nem azért született, hogy megnyugtassa az aggódó szülőket, de most, a szeptemberi iskolakezdés előtt bizonyos szempontból erre is alkalmas lehet.

A British Medical Journalban megjelent tanulmány a világon eddig a legnagyobb, amely a COVID-19-sel kórházba került gyermek eseteket vizsgálta.

A koronavírus járvány alatt Anglia és Wales 138 kórházába július 3-ig 651 gyermeket vettek fel fertőzés gyanújával, és mindössze 18 százalékuknak volt szüksége komolyabb ellátásra - írja a sky news.

Rendhagyó iskolakezdés. Fotó: pexels.com

 

Az adatok azt mutatták, hogy az érintett fiatalok általában színes bőrűek, egy hónaposnál fiatalabbak, vagy éppen 10 és 14 év közöttiek. A 651 megfigyelt gyermek közül mindössze hat (egy százalékuk) halt meg koronavírusban, ám mindegyikük esetében kimutatható volt egészségi állapotukban valamifajta eltérés a normálistól.

Calum Semple, a Liverpool-i Egyetem gyermek-egészségügyi és járványügyi professzora elmondta, hogy "a súlyos betegség elenyésző, a halál pedig kifejezetten ritka" a COVID-19-sel fertőzött gyermekek esetében.

"A szülőknek biztosaknak kell lenniük abban, hogy gyermekeik nem kerülnek közvetlenül veszélybe azáltal, hogy visszamennek az iskolába".

A gyermekeknek 11 százalékánál alakult ki hiper-gyulladásos válasz a koronavírusra - ezek a gyermekek az idősebb korosztályból kerültek ki, vagy éppen fekete, ázsiai vagy valamilyen más etnikai háttérrel rendelkeztek. Az általuk produkált tünetek között fáradtság, izomfájdalom, torokfájás és alacsony vérlemezkeszám volt tapasztalható, de ezek egyike sem volt halálos.

Angliában az iskolák 97 százaléka tervezi azt, hogy szeptembertől teljes munkaidőben fogadja majd a tanulókat.

Azok a tanintézmények, melyek nem így járnak el, inkább valamifajta átmeneti, rugalmas időszakokat terveznek tanulóik számára. Mindemellett félő azonban, hogy több százezer gyermek szülei vissza fogják utasítani, hogy visszatérjenek az iskolába – sokukban ugyanis komoly a félsz, hogy megfertőződhetnek az intézményben.

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.