Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Kövéren, és túl soványan is csak vágyakozhatunk?

Azon dolgok között, melyek meddőséget okozhatnak, nagyon kevésszer említik meg a testsúlyt, pedig nagyon fontos tényező. Ráadásul a túlságosan vékony és a nagy felesleggel rendelkező nőknek is szembe kell néznie a problémával. A témában dr. Angyal Géza szülész – nőgyógyász főorvos segített a ratkotunde.hu-nak és nekünk.

Kép: pixabay

Éljen a modellalkat, vesszen a túlsúly?

A társadalom mind a mai napig a „Barbie” alakot tekinti tökéletesnek. Teszi mindezt annak ellenére, hogy nem egy tanulmány rámutatott arra, hogy ezzel mekkora stresszt rónak a lányokra – hiszen ezt elérni elképesztően nehéz -, ráadásul a Barbie alkat nem is reális, egészségtelen.

A súlyfelesleg valóban nem jó dolog, de a mai ideálisnak tekintett vékonyság a ló túloldalát jelenti. Ez egészen addig nem is igazán jelent gondot, amíg a nő nem szeretne gyereket. Sajnos a folyamatos diéták, a túlzásba vitt mozgás is lehetnek hátráltatóak, ahogyan a túl sok zsír, és egészségtelen életmód is. Minden nő teste egyedi, vagyis az ideális súlyuk is az. Nem lehet mindenkit egy elképzelt formához viszonyítani, ez olyan, mintha minden madarat a szerint ítélnénk meg, hogy van-e olyan hosszú tolluk, mint a pávának.

Így lesz a dundi óvodásból szép kövér felnőtt
A dundi óvodás cuki, a termetes iskolás jó húsban van – a kövér felnőtt pedig beteg? A nyugati világ egyik legsúlyosabb egészségügyi kihívása az elhízás-járvány, amelynek megfékezéséhez Sasvári-Szekeres Anita, az Életmód Orvosi Központ dietetikusa, a gyermek dietetika specialistája szerint teljes szemléletváltásra van szükség már a fogantatástól.

Lehet hogy szép, de egy cinke, egy sas, vagy egy pacsirta vajmi kevés hasznát venné, sőt!

Hormonális okok

A nem megfelelő – vagyis túl alacsony, vagy túl magas – testtömegű nők szervezetében elcsúszik a hormonális egyensúly. A túl alacsony súly alultápláltságot jelent, aminek drasztikus hatása van az egész szervezetre, minden szervrendszerre. A fennmaradáshoz a test egyszerűen csökkenti, vagy leállítja azon szervek ideális működését, melyek nem szükségesen az életben maradáshoz – ilyen többek között a teljes szaporító szervrendszer is!

Kép: pixabay

A túlsúly szintén problémás lehet. A nagy mennyiségben felhalmozódott zsír ugyanis maga is hormontermelő egységként funkcionál. Ösztrogént juttat a szervezetbe, így abból nagyobb mennyiségű többlet jelentkezik, mely meddőséget válthat ki. Ráadásul a fogyókúrába kezdő nők szintén alultápláltsággal küzdhetnek, bármennyire is furcsa ez. A diéták ugyanis sokszor nem számolnak a vitamin, ásványi anyag és nyomelemszükséglettel, melyek hiányában a szervrendszerek működése drasztikusan is sérülhet!

Enni vagy nem enni?

A megoldás sohasem ennyire egyszerű. Enni kell, hiszen nélküle nincs élet, de minőségi ételt, és mértékkel, a súlygyarapodás, vagy súlyvesztés mindig fokozatos kell legyen, és soha nem lehet túl gyors, hiszen ez hatalmas veszélyeket rejthet magában.

A várandósság kialakulásához elengedhetetlen a tápanyagraktárak megfelelő telítettsége, ami azonban nem egyenlő az evéssel, hiszen napjainkban az ételek minősége elképesztően változó.

Szex veszélyeztetett terhességgel? Problémás?
A szexualitás a házasélet egyik legfontosabb eleme, ami akkor sem változik meg, ha történetesen bővülni készül a család. Hiszen a várandós kismamák ugyanúgy kívánják a szexet, mint más nőtársaik. De mi a helyzet akkor, ha veszélyeztetett terhességgel állunk szemben

A megfelelő táplálkozáshoz sok nyers zöldség, gyümölcs, megfelelő mennyiségű hús és bizony szénhidrát is hozzá tartozik! Emellett a mozgás is fontos összetevő. Sajnos a környezeti ártalmak miatt ma már a legtöbb szakember javasolja, hogy már a felkészülési időszakban is válasszon várandós vitamint a nő – mondja dr. Angyal Géza a retkotunde.hu-nak. A készítmények között azonban hatalmas a szórás, nem könnyű jót választani. Mindenképpen érdemes komplex vitamin mellett dönteni, hiszen így az egyes anyagok segíthetik a másik felszívódását (mint a D-vitamin és a kalcium kapcsolata esetében). Emellett a megfelelő tagoltság is fontos, ám mindenek felett a szerves kötéseket érdemes keresni. A szerves kémiai kötésekkel szereplő anyagok ugyanis akár 80%-kal is jobban hasznosulnak, ami igencsak figyelemre méltó adat. Minél több az adott készítményben a szerves kötésű anyag, annál jobban lesz képes felkészíteni a szervezetet a várandósságra, annak kialakulására, a baba kihordására, a szülésre és a szoptatási időszakra, melyek mindegyike igen megterhelő a test számára.

(Forrás: ratkotunde.hu)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.