Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Lakást veszel? Nagyon kell spórolnod!

Folytatódott az élénkülés a lakáspiacon az első 6 hónap adatai alapján. Az ingatlanok négyeztméterára és az adásvételek száma is emelkedett az egyik legismertebb ingatlanszolgáltatásokkal foglalkozó cég szerint. A fővárosban még mindig a panellakások ára növekedett a legnagyobb mértékben, az átlagos négyzetméterár már elérte a 400 ezer forintot. 2018. első félévében több mint 77 ezer tranzakciót becsülnek a szakemberek, ami a tavalyinál erősebb éves forgalmat jelez előre. Hova vezet ez?

Ingatlanpiaci szakemberek és a Magyar Nemzeti Bank előrejelzésében is erre az évre 10-12%-os áremelkedéssel számoltak az elemzők, amely az első féléves adatok alapján várhatóan teljesülni fog. A budapesti téglalakások esetében az 5%-os áremelkedésnek köszönhetően jelenleg 541 ezer forint az átlagos négyzetméterár. A legdrágább lakásokat továbbra is a V. kerületben találhatjuk, ott 914 ezer forint volt átlagosan egy négyzetméter 2018 első felében.

Füredi út, Kép: wikimedia

- A fővárosi panellakások négyzetméterára elérte a 400 ezer forintos határt, de a legkedveltebb környékek, mint a XI. és a XIII. kerület bizonyos részei, már az 500 ezer forintos átlagot közelítik, amely már nem sokkal marad el a kevésbé felkapott kerületekben épülő új projektek lakásáraitól. A panelek a téglalakásoknál nagyobb ütemben drágultak, egyes kerületekben kétszámjegyű emelkedést is tapasztaltunk – nyilatkozta Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője.

Vidéken a megyei összesítések alapján szintén emelkedtek az árak, azonban ott erősebb területi különbségek találhatóak.

- Az eddig kedvezőbb áron elérhető megyékben növekedett jelentősebb mértékben az átlagár. Zala és Heves megyében a panel és tégla lakások árában egyaránt erőteljes emelkedést tapasztaltunk. A megyei rangsorban nem történt változás, még mindig Veszprém megye a főváros után a legdrágább terület. A vidéki panellakásoknál 200 és 300 ezer forint közötti négyzetméter árral számolhatnak az eladók és a vevők idén – folytatta az elemzési vezető.

- A megyei rangsorban nem történt változás, még mindig Veszprém megye a főváros után a legdrágább terület. A vidéki panellakások tekintetében 200 és 300 ezer forint közötti négyzetméteres árral számolhatnak az eladók és a vevők az idei évben - tette hozzá a szakember.

A következő félévben az új építésű projektek folyamatos átadása tarthatja lendületben az ingatlanpiacot. A szakértők így továbbra is a tavalyinál több, mintegy 160-180 ezer ingatlanpiaci tranzakciót várnak az idén.

Pörög az ingatlanbiznisz Budapest környékén is
Rohamtempóban nőtt a főváros egyre növekvő ingatlanárai után az agglomerációs települések népszerűsége és áremelkedése is az elmúlt időszakban. Vajon meddig kell mennünk, hogy kedvezőbb ingatlanárakat találjunk? Hol húzódik a fővárosba ingázás határa, és hogyan alakul a második agglomerációs körzet ingatlanpiaca? A Duna House elemzéséből kiderül, hogy napi 1-2 óra utazással mennyit spórolhatunk.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.