Forgalom cikkek

Nyugodt autóvezetőket az utakra!
Mindannyian ismerjük a magyar utakon elterjedt agressziót, ami szomorú lenyomata társadalmunknak. Vezetés közben érzékelhető csak igazán, hogy milyen indulatok rejtőznek az emberekben!

Eladó a Dunakanyar, de kinek?
Mintha kimaradtak volna az utóbbi évek nagy ingatlanpiaci szárnyalásából a Dunakanyar települései. Szentendrétől északra, Visegrád irányában, a 11-es út mentén kis túlzással minden ház eladó – még sincs nagy mozgás. Pedig akad rejtett kincs is!

Lakást veszel? Nagyon kell spórolnod!
Folytatódott az élénkülés a lakáspiacon az első 6 hónap adatai alapján. Az ingatlanok négyeztméterára és az adásvételek száma is emelkedett az egyik legismertebb ingatlanszolgáltatásokkal foglalkozó cég szerint. A fővárosban még mindig a panellakások ára növekedett a legnagyobb mértékben, az átlagos négyzetméterár már elérte a 400 ezer forintot. 2018. első félévében több mint 77 ezer tranzakciót becsülnek a szakemberek, ami a tavalyinál erősebb éves forgalmat jelez előre. Hova vezet ez?

Vegyünk végre egy nagy levegőt!
Nemcsak Budapesten, az egész országban szenvedünk az egészséget pusztító szmogos levegőtől. A fővárosban és környékén a legrosszabb a helyzet. A klímaváltozás miatti, egyre kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok befolyásolására elég kicsi az esélyünk, de a levegőszennyezés csökkentése érdekében sokkal többet tehetnénk. Élhetőbb várost kérnek a budapestiek. Egy, az Origó hírportál által elemzett tanulmány szerint a sokak által vitatott budapesti olimpiai beruházások ebben rengeteget segítenének.