Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Leszokni újévkor sem egyszerű…

A dohányosok 40 százaléka tesz valamilyen újévi fogadalmat, és közülük minden második káros szenvedéllyel élő a cigarettára vonatkozóan hoz meg egy döntést. Leszokni azonban csak keveseknek sikerül.

Kép: MTI/Kollányi Péter

A dohányosok  61 százalékának semmit nem jelent az újév a fogadalomtétel szempontjából, míg 19 százalékuk a cigarettázási szokásait illetően határozza el magát. A leggyakrabban elhangzó fogalmak között találjuk még az egészségesebb életmódot (18%), a fogyókúrát (15%), valamint a rendszeres sportolást (15%) is – derül ki a Szinapszis Kft. felméréséből. Az életkor emelkedésével csökken a káros, füstös szenvedéllyel kapcsolatban döntésre jutók aránya, míg – nem meglepően – háromszor annyi nő tesz fogyókúrával kapcsolatos fogadalmat, mint férfi. A rendszeres sportolás újévtől való beiktatása a fiatalabbak körében jellemzőbb.

Ha dohányzik, akkor fontos szűrésre járnia!

Keveseknek és csak részben sikerül betartani a megfogadottakat

A cigarettával kapcsolatban fogadalmat tevő dohányosok fele annak teljes elhagyását, másik fele pedig a mennyiség csökkentését próbálja megcélozni. A legfiatalabb korosztályban a legmagasabb azok aránya, akik teljesen leszoknának, míg a középkorúak – jellemzően krónikus betegek (!) – inkább a mennyiség részbeni csökkentésével próbálkoznak. Ez utóbbi jellemzően az otthon/lakásban, ágyban, autóban valamint a gyerme(ke)k közelében történő korlátozást jelenti a dohányosok életében.

 Az újévkor fogadalmat tevők körében ugyanakkor nem túl biztató a leszokás sikeressége. A dohányzással kapcsolatban elhatározásra jutók 38 százaléka a kezdeti lelkesedés után rövid időn belül visszaszokott a régi mennyiségre, 35 százalékuknak pedig egyáltalán nem sikerült a kísérlet, pár nap után ugyanott folytatták, mint a fogadalom előtt. Egynegyedük részben járt sikerrel, mert letenni ugyan nem tudta, de kevesebb cigarettát szív, mint korábban.

Új év, új módszer?

A leszokást újévre tervező dohányosok számára új megoldást jelenthet, ha a cigaretta letételében egy okostelefon-alkalmazás segítségét veszik igénybe. A leszokás-támogatáshoz hazánkban jelenleg a „Kell a dohány” nevű mobil alkalmazás érhető el ingyenesen, magyar nyelven. Az egy éve bevezetett applikációt eddig már több mint 10 ezren töltötték le, ők saját bevallásuk szerint már több mint 39 millió cigarettát nem szívtak el. A mobilalkalmazás itt elérhető.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.