"Megőrülök, nem bírok vele, teljesen kikészít idegileg" - panaszkodnak 3-4 éves gyermekek anyukái. S rádöbbennek - még alig látszik ki a földből, fejükre nőtt a gyerek. Nem fogad szót, óriási rumlit csinál a lakásban, percek alatt szétdobálva minden játékot, visítva követelődzik, s hisztériás rohamot rendez, ha nem kapja meg, amit akar.
Mi baja van ennek a gyereknek? - teszik fel a kérdést egymásnak, doktor néninek, óvó néninek, pszichológusnak. S csak ritkán teszik fel úgy a kérdést: "mit csináltam rosszul?"
A probléma gyökere általában a szülői következetesség hiánya, az ezzel együtt járó kényeztetés, vagy éppen a türelmetlenség is szerepet játszhat. Bizony anyuka/apuka valószínűleg ott rontotta el a legjobban, hogy nem a család egy tagjának, hanem a középpontjának tekintette a várva várt újszülöttet, s onnantól fogva körülötte forog a világ. Pedig a kórházból való hazaérkezés első percétől fogva szoktatni, "nevelni" kell a gyereket.
Tíz tipp arra, hogy a gyerek ne nőjön a fejünkre.
1.) A gyereknek legyen külön élettere. Ha nincs külön szobája, akkor is alakítsák ki a szülők a gyerek kuckóját, birodalmát, ahol, alszik, játszik, tanul. Ha megszokja, hogy az az ő helye, később már ő maga ragaszkodik hozzá. Előbb-utóbb azonban mindenképpen az az egészséges, ha külön élettér, külön szobát jelent.
2.) Mindig alakítsák ki az életkorának megfelelő korlátokat, s azokhoz következetesen ragaszkodjanak. Amikor lábra áll, és elindul, nem kell (nem is lehet) átrendezni az egész lakást. A "nem szabad" kifejezést elég gyorsan megértik és megtanulják, ha következetesen és kitartóan használjuk. (Főleg az apró, szájba vehető, orrba dugható tárgyakat kell elpakolni.)
3.) Tanítsák meg játszani, s mindig az életkorának megfelelő játékokat biztosítsák számára. De: legyenek rendszeresen közös játékok is. Gondoskodjanak arról is, hogy mozgásigényét kielégíthesse, s akkor nem a lakást "dúlja fel".
4.) Ahogy cseperedik, s bekapcsolóik a családi, közösségi életbe, tanítsák meg a közösségi együttélés alapvető szabályaira is, ami azután segíti a tágabb közösségbe való beilleszkedést. (Köszönés, elköszönés, kérem-köszönöm-tessék, stb.)
5.) Ne vegyenek meg neki mindig, mindent, amit csak meglát, mert elvész a jutalmazás, ajándékozás és az újdonság öröme, a motiválás lehetősége.
6.) Alkalmazzák a kölcsönösség elvét: "Én megteszem, amit kérsz, Te is tedd meg, amit én kérek!"
7.) Tartózkodjanak az erős érzelmi zsarolástól: "akkor nem is szeretlek, ha..." De: "Az anya szomorú, ha..." néha alkalmazható, és hatásos lehet.
8.) Értessék meg, és fogadtassák el a nagyszülőkkel is nevelési elveiket, külön kihangsúlyozva, hogy a gyereknek a legrosszabb, ha kétféle módszerhez kell hozzászoknia. (A legtöbb gyerek hamar fel is ismeri a különbséget, s igyekszik is kihasználni azt.)
9.) Amit megígérnek a gyereknek, tartsák be. Így tőle is kérhetnek ígéreteket, s elvárhatják, hogy tartsa be.
10.) Már egészen kis kortól kezdve, értelmi szintjének megfelelően, egy gyerekkel sok mindent meg lehet beszélni. Így egyre inkább a meggyőzés elvét lehet alkalmazni, a tiltás és a büntetés helyett.
Ne csüggedjenek! Még, ha a fentiek szerint is járnak el, vannak bizonyos, az életkorral együtt járó nehéz időszakok, például a dackorszakok. A kamaszkorról már nem is beszélve. Ám ha alapvetően harmonikus, kiegyensúlyozott, kölcsönös szereteten alapuló családi életet sikerült kialakítani, akkor ezeket az - átmeneti - időszakokat könnyebb átvészelni. Tapasztalatból tudom.
Lovas Katalin
