ÖRVÉNY
Szekeres Csaba filmje
Kerültél már örvénybe?
Magával ránt tehetséget, egészséget, a szennyest…mindenedet!
Ismerd meg az örvény természetét!

Az Örvény a második film, melyet John Oates és Szekeres Csaba a magyar gyerekek helyzetéről készít Sándor Pál producer, a Hunnia Filmstúdió közreműködésével. Az első a Három gyermek, három sors c. egyórás dokumentumfilm volt, mely három gyermek életét követi nyomon, akik kulturális és gazdasági szempontból is nagyon eltérő környezetben nevelkednek. A mindkét film része az Open University oktatóprogramjának. John Oates:
„Mikor Csaba és én az első filmünket készítettük „Három gyermek, három sors” címmel, egy Hajdú-Bihar megyei roma közösségben forgattunk. Mindkettőnket nagyon megérintett érzelmileg az a harc, melyet a családok a jobb életért vívnak. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy bemutassuk, hogy ők emberek függetlenül attól, hogy milyen címkéket aggatunk rájuk. Azt is éreztük, hogy a szegénység szívóereje arra késztet minket, hogy hangot adjunk a szegény embereknek. Ezért adtunk bele annyit az Örvénybe, és ezért is lett a film címe ez: Örvény. Amint egyenrangúnak ismersz fel egy szegénységben élő embert, akinek ugyanúgy egyenlő jogai vannak a normális élethez, már nem tudsz elfordulni vagy legyinteni, mert téged is beszippant a tenni akarás.
Gyermekpszichológusként tudom, hogy a kora gyermekkori élmények mennyire alapvetően határozzák meg az egész életet. Ezekben a falvakban látom az életteli kisgyerekeket, akik képesek az örömre a hideg, az élelem hiánya, a düledező szegény épületek és a környezetük előítéletei ellenére, de mint gyermekek elfogadják a helyzetüket. Ám amint kezdenek felnőni, a hátrányos életük okozta hatások úgy kezdenek lecsapni rájuk. Ahogy nőnek látják akár a TV-ben, akár az iskolában azt az életet, amit a „gazdagok” élnek, így a gyermekek fokozatosan ráébrednek saját lehetőségeik hiányára. A szegénység átörökítődik. Egyre mélyebben élik át mások előítéletét, elveszítik a reményt magukban és az államban is, amelynek segítenie kellene rajtuk.
Így nem meglepő, hogy a kisszerű bűnözés, a korai terhesség felé fordulnak, hogy kiábrándulnak az iskolából, hogy dühkitöréseik vannak, hogy depressziósak, hogy öngyilkossá válnak. Remény nélkül mi más marad az életben, mint a pillanatról pillanatra történő hajsza egy kis élvezet, egy kis étel vagy bármi után, ami kitölti az űrt.
Az Örvény c film leleplezi azokat a nehézségeket, és súlyos helyzeteket, melyeket ez a kevéssé ismert közösség tapasztal. Az egyik megható jelenetben a 14 éves lány, aki épp azelőtt követett el öngyilkossági kísérletet, azt mondja az anyjának, hogy egyetlen vágya a menekülés/szökés. A családot támogató szociális munkás összeroppan, mert tehetetlennek, hatalom nélkülinek érzi magát e reménytelen helyzetben. E film készítésének tapasztalata megváltoztatta az életemet, mert e fiatalok helyzete annyira nehéz és kietlen. A film célja, hogy ráirányítsa az Európai Közösség figyelmét ezekre a problémákra, beleértve a gyermekszegénység és a magyar roma közösség helyzetének kérdését.”

2009 augusztusában Szekeres Csaba rendező és John Oates kreatív producer a magyar-román határ közelében fekvő Told nevű faluba utazott, hogy a mélyszegénységben élő gyermekek hétköznapi sorsát megmutassák a világnak, nekünk. A több mint hat hónapon át zajló, a folyamatos jelenlétre épülő forgatás olyan emberek életét követte nyomon, akiknek a sorsát a munkanélküliség, az éhezés, az uzsora-kamat pecsételi meg.
Az „Örvény” című egészestés dokumentumfilm megpróbált a bizalom és a személyes odafordulás filmjévé válni. Egy dolog azonban nagyon fontossá válik, hogy tudniillik alkalmunk legyen újragondolni a szegénységről szóló rosszul-jól működő sztereotípiáinkat. Érdemes lehet.
A film amellett, hogy a szegénység problémáját sorsokon és történeteken keresztül ábrázolja, törekszik rá, hogy a személyes és emberközeli pillanatokat tudja hitelesen közvetíteni. Nem ítélkezik, nem keres felelősöket, egyszerűen csak jelen van.
Az Örvény rendezője, Szekeres Csaba a következőképpen definiálja a film lényegét: „Arcok, emberi sorsok, érthetetlennek látszó döntések és kilátástalanság mélysége tárul fel a filmben. A vásznon keresztül olyan közel kerülnek hozzánk ezek az emberek, hogy sorsuk elgondolkodtat és cselekvésre ösztönöz mindannyiunkat. Csak ezután merül fel bennünk a kérdés: de mit lehet tenni? Mit kell tenni?”
Az Örvény című film abban tud leginkább segíteni, hogy megtekintése után megszülessen a nézőben a tenni akarás vágya, és a hogyan?-okra való válaszok keresése.
Előítéletek és sztereotípiák. Megszüntetésére már Atkinson szerint is az egyik legfontosabb eszköz a megismerés. Aki nem ismeri, nem akarja megismerni, nem keres megismeréséhez arcokat, sorsokat. Az még nem jelenti azt, hogy nem is léteznek.
Az Amensty International (UK) elnöke, Kate Allen mondta a film londoni bemutatóján, 2010. november 18-án: „A roma emberek diszkriminációtól, erőszaktól és szegénységtől szenvednek szerte Európában. A hangjuk ritkán hallatszik, és kezelendő problémaként tekintenek rájuk, nem úgy, mint emberekre, akiket ugyanúgy megilletnek az alapvető jogok. Az Örvény megmutatja, hogy ők valódi emberek, valódi problémákkal, mint a normális otthon teremtése a családjuk számára, illetve a gyermekeik etetése. Az Amnesty örömmel vetíti a filmet annak érdekében, hogy az Európai romák helyzetét megismertesse a szélesebb közönséggel.”

„Nagyon nagy baj lesz ebben az országban, ha nem történik valami.” Ez a rövid recenziója annak a gondolatnak, amit az Örvény című film egyik szereplője fogalmaz meg.
Született egy film 2010-ben a mélyszegénységről Örvény címmel, amely „arcot adott a szegénységnek”- ahogy Daróczi Ágnes a Magyar Művelődési Intézet nemzetiségi referense fogalmazott.
„Ha mindent nem tehetünk is, semmit nem tennünk őrültség lenne.” (Eszterházy Miklós)
(Ez a mondat Balogh Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár honlapján olvasható. )
/…/
s egybe terel minket a kialkudott múlt
az elkerülhetetlen végső falfordulásban,
s talán megérti Isten is, miért vigyorgunk
akkor csapatostul, hiénái a szeretetnek,
nem térdenállva, nem könyörögve, de felbátorodva,
miért nem imát, miért csak mondókát vinnyogunk:
aki múlt, aki nem, jövő!
Jónás Tamás: Falfordulás

INTERJÚ SÁNDOR PÁLLAL

- A játékfilmes Hunnia miért foglalkozik dokumentumfilmmel? Filmekkel?
- A Hunnia hagyományainak megfelelően nem játékfilmes, hanem mozgófilmes stúdió. Minden olyan dolgot befogad, befogadott, ami mozgókép és értelme van, ami hatni tud, és itt nincsenek számomra műfajok. 1970-től vagyok a stúdiónál egy tíz éves köztes kihagyással és ez mindig így volt. Véshettem volna kőbe ezt én, akár a Simó, de nem kellett, ez így működött.
A Johnnal vettük fel először a kapcsolatot, tulajdonképpen egy bérmunkáról volt szó. Én ajánlottam neki Csabát, mert tudtam, hogy tehetséges és érzékeny alkotó egy ilyen típusú film létrehozására.
- Nem túl nehéz-merész produceri vállalkozás egy ilyen tematikára felfűzött dokumentumfilm létrehívása? Vajon milyen sikere lesz a mai mozikban a mélyszegénységről szóló filmnek?
- Nagy „sikere” van a mélyszegénységnek, hiszen ha igazak az adatok, akkor nálunk 3 millióan élnek közel vagy egészen a mélyszegénységben. Sikerorientált ember vagyok, kötelességem is, hogy minél több emberhez eljusson a film. De nekem nem ez volt az elsődleges szempont, hanem az, hogy ez egy kordokumentum. A 2000-es évek első felének nagyon fontos társadalmi dokumentuma. Nekem ez palackposta, hogy lehessen tudni, majd milyenek voltunk, hogyan küzdöttünk. Hihetetlen átalakulás történt egyik társadalmi formáról egy másikra, ez a születés kínja, amit most megélünk. A második szempont, hogy ez a film hatni tudjon a nézőre, megoldásokat nem tud adni, de ez nem is az alkotók dolga. Kérdéseket vet fel, hogy jövök én ahhoz, ha egy ilyen világban élünk, hogy én jól élek? Egyáltalán hogy lehet, hogy ilyen különbségek vannak egzisztenciálisan? Ha az emberben van valami felelősség, jóérzés, akkor ezeket a kérdéseket fel kell tennie, és, ha tud a maga módján tenni, mondani valamit ennek érdekében, akkor én ezt a tenni akarást természetesnek és törvényszerűnek tartom.
Azon kívül, hogy a film feltérképez egyfajta szegénységet, amely a pokol egyik bugyra, engem azért fogott meg ez a film, mert nem a lemondásról szól, hanem az emberek életben maradásáról, a napi hitről újból és újból, a családsegítő tehetetlenségéről és mégis tenni akarásáról. A gyerekek tekintete, a szülők ragaszkodása, a gondozók újbóli nekifutása naponta, ez az alapvető hit, ami vezeti a nézőt, ezért volt jó nekem nézni ezt a filmet.
- A Hunnia Filmstúdió vagy maga a szakma örvényben van?
- Egyet világosan látni kell, hogy az a filmfinanszírozás, ami eddig 20 éven át volt, nem lesz tovább. Ez egy másik, idegen világ számomra, de én már annyiszor éltem másik világban, valahogy majd úgyis lesz. Az nagyon zavaró, hogy idegen és kialakulatlan, bizonytalan, mint minden változás. Ezt a filmet látva azonban nem akarok panaszkodni
- És szubjektíven: kerültél már örvénybe?
- Persze. Gyerekként belerohantam a II. Világháborúba, vagy ő rohant belém, bújtattak, intézetben éheztem, tudom, mi az éhezés. De ahhoz képest, hogy ismerem a vacak élethelyzeteket, látni az örvénybe került, örvényben élő embereket, az nem ugyanaz. Az emberben valamifajta düh, valamifajta értehetetlenség mentén óhatatlanul felmerül a miért? Hogy miért?

INTERJÚ SZEKERES CSABA RENDEZŐVEL

-Neked mit jelent ez a film?
Minden filmnél az ember elképzel valamit arról, milyen lesz az a pillant, amikor a kész mozi pereg majd az emberek szeme előtt. Én úgy vagyok, hogy konkrétan a film egészét látom már magam előtt, mielőtt a forgatásba kezdek, és a belső mozihoz igazítom a forgatás minden momentumát. Ezért a vágóasztalon már csak a válogatás vár rám többnyire. A vágás könnyedén megy.
Ennél a filmnél egész más helyzetben voltam. John Oates-szal közösen három hónapig készültünk fejben a filmre. Azt megelőzően pedig ismerkedtünk. Emberekkel, helyekkel, gondolkodásmódokkal, életstratégiákkal. Minden olyan részlettel, ami a szegénység-témát meghatározta a számunkra. Talán ezek miatt a dolgok miatt is élt bennünk egy prekoncepció, amit abban a pillanatban, hogy felismertük a létezését, azonnal száműztünk. Elhatároztam a magam részéről, hogy végül minden tapasztalatomat, tudásomat és előítéletemet háttérben tartom, amíg a forgatás tart, és csak a pillanatra, csakis az emberekre fogok figyelni. Nem érdekel, hogy mit diktál a belső mozim.
-Miért volt erre szükség?
Ez a helyzet számomra nem egy film volt. Együttélés volt. Emberekkel, a sorsukkal és a problémával. Nincsenek bennem ideák. De amikor beszélgetek közeli ismerőseimmel, akik mikor megtudták, hogy miről forgatok, rögtön azzal hűtötték a kedvem, hogy "gyere le vidékre cigányok közé lakni, akkor megtudnád, miről beszélünk". Szóval én lementem. Lakni mentem. Élni mentem. És bíztam a jósorsomban, hogy filmként tudom majd aztán elmesélni mindezt.
„Mondom, hogy el fognak tőled zárkózni az emberek, Csaba!
Sőt, lesz olyan, hogy drasztikus kifejezéseket fognak utánad majd kiabálni, drasztikus szavakat, mert hat hónap azért hat hónap.
És te nem fogod kibírni a hat hónapot!
Ha te kibírod a hat hónapot, akkor én nem Attila vagyok.” (idézet a filmből - Attila, mélyszegénységben élő, három gyermeket nevelő férfi)
Mennyi idő alatt készült el az Örvény?
A filmet 2009 júliusában kezdtük forgatni, előtte áprilistól készültünk már a rá. A forgatás 2010 januárjában véget ért, és június első napjaiban készültünk el a végleges vágással. A vágásban oroszlánrészt vállalt magára Kiss Sándor, Sanya, aki fél éven át gyakorlatilag csak ezzel a mozival foglalkozott. Nem anyagi okok miatt. Jó volt a személyében megtapasztalni a 100%-os alkotótársat.
86 órányi forgatott anyag készült el, és cca. 1200 still photo
Hogyan fogadtak benneteket Toldon először, majd mivé váltatok a szemükben a forgatás végére?
Ritók Nórának hála - aki az Igazgyöngy Alapítványa révén elképzelhetetlen segítséget nyújt az ott élőknek - bizalommal fogadtak. Egyetlen rövid konfliktus alakult ki a hivatalos szervek és köztünk, akik a "médiahiénákat" látták meg bennünk először, de ez a viszony aztán megváltozott, és közeli, baráti kapcsolat alakult ki.
Sok-sok történetünk volt. Egy abszurd történet arról, amikor Mikulásnak öltöztem... Nem ismertek meg az éjszaka leple alatt, és kis híján megvertek a falubeliek. Azt hitték lopni járok a zsákommal. Merthogy Mikulást még nem láttak azon a környéken. Tolvajt viszont annál többet. A másik szép történet a nyolc éves Alex, aki első pillanattól a "segédoperatőr" kollégám volt végig. Egy sötét, ködös éjszaka, miután az uzsorások megfenyegették a főszereplő családot és bennünket is, megkérdeztem Alextől, hogy fél-e. A vaksötétben baktatott mellettem, csak ketten voltunk a kihalt utcán. Rám emelte csodálkozón a tekintetét. "Mért, maga igen?" Bólintottam, mert így volt. "Majd megvédem, én, Csabi bácsi" - és mosolyogva megemelte a ministatívot, érzékeltetve, hogy a fegyver nála van.
Mi történt Luluval? Jenci tud-e beszélni? …és még, akikről tudni lehet a film után.
Lulu állami gondozásba került még 2010 májusában. A testvérei is követték őt 2010 október elején. Mária egyedül maradt, és elhagyta a férjét. Jenciéknél kikötötték a villanyt, és Nóra segítsége kellett hozzá, hogy újra legyen áramuk.
Lacikáék sorsa alakult a legtragikusabban (http://www.youtube.com/watch?v=P_dkpJvg2c0) Lacika húga most gimnáziumba jár, és új lakásba költöztek. Ennyi öröm adatott meg nekik.
A film elkészülte után jelentős energiákat igyekeztünk arra szánni, hogy hathatós segítséget nyújtsunk a toldiaknak. Szerveztünk a minisztérium jóvoltából egy mini konferenciát, ahol felajánlásokat kaptunk. Többek között például egy gyermekétkeztetési, nappali foglalkoztatói ajánlatot, ami a toldi gyerekekről gondoskodna. Persze ez csak csepp a tengerben. A mély és nehéz problémák orvoslására sokkal átfogóbb megoldásokat kell megtalálni. Ez pedig még folyamatban van.
Mi a víziód, az ideális eredmény, amit elérhet/kiválthat egy ilyen film?
Nagyon szeretném, ha a film kapcsán megértenék az emberek, hogy ezek a problémák nem oldódnak meg gombnyomásra. Nincsen ilyen gomb. Folyamat van, aminek a gondolkodás és a párbeszéd lehetnek az eszközei. Minden érintett részéről.
És az utolsó kérdésem: voltál már örvényben?
Naná. Most is abban vagyok.... :-) Nyakig. A film nem enged, és ez szakmailag is, egzisztenciálisan is megvisel. Nehéz másra figyelni, és határokat húzni (néha vonszolni) - mire mennyi időt és energiát szánj. De ha őszinte akarnék lenni, akkor be kell, hogy lássam, mély örvény soha nem ragadott el. Bár aki sokat néz bele az örvény tölcsérébe, az kísértést érez, hogy belezuhanjon...