Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar iskolás sikere az ENSZ FAO nemzetközi rajzversenyén

Kluge Ida Berta, 11 éves székesfehérvári iskolás, „A segítő kezek” című rajzával első helyezést ért el a FAO Élelmezési világnaphoz kapcsolódó rajzversenyén, ahová a szociális védőháló és a mezőgazdaság – kitörés a vidéki szegénységből témában vártak illusztrációkat.

A FAO rajzversenyét, közös szervezésben az ENSZ Női Jótékonysági Szervezetével, több mint húsz éve hirdetik meg évről-évre Olaszországban és néhány más országokban, és 2012 óta már az egész világon.

„Szerettem volna felhívni a figyelmet az ügy fontosságára, mert egy rajz néha jobban felkelti az emberek érdeklődését, mint egy szöveg,” indokolta Kluge Ida Berta, a 11 éves székesfehérvári iskolás, hogy miért pályázott a FAO rajzversenyére, ahová a szociális védőháló és a mezőgazdaság – kitörés a vidéki szegénységből témában vártak illusztrációkat.

Elmondása szerint, bár már szép eredményeket ért el városi, megyei, sőt országos szinten is, ez az első nemzetközi rajzverseny, amin sikeresen szerepelt. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) az október 16-i Élelmezési világnaphoz kapcsolódó rajzversenyén a magyar díjazott a 9-12 év közötti korcsoportban hozta el az első helyet.

Kluge Ida Berta díjnyertes rajza

 

Az aprólékos kidolgozású kép központi motívuma egy kéz, mely egy búzakalászt nyújt át egy másiknak. „Ez a búzakalász jelképezi mindazt a segítséget, ami nélkülözhetetlen a fejlődő országok mezőgazdaságainak, például a vetőmagot, az állatokat, eszközöket vagy a tudást,” mesélt az elképzelésről Berta. „A búzakalászt jó szimbólumnak találtam, mivel a FAO logójában is szerepel.”

A kép egyik oldalán egy jól működő mezőgazdaság található, vele szemben – „a sok munka ellenére – eszközök és egyéb dolgok hiányában,” egy rosszul működő mezőgazdaság. „Az utóbbi a szociális háló segítségére szorul,” magyarázza a nyertes rajzra visszatérve, „ezért kellenek a segítő kezek.”

Kluge Ida Berta

Idén az Élelmezési világnap, és így a rajzverseny fókuszában egy meglehetősen összetett terület, a szociális védőrendszer és a mezőgazdaság kapcsolata állt. Berta is családi beszélgetések során ismerte meg jobban a szociális védőintézkedések és ezen keresztül a FAO szerepének fontosságát.

Az ifjú művész, aki a Munkácsy Mihály Általános Iskola tanulója, az iskolai kötelezettségeket letudva leginkább olvas és sportol, illetve ezek mellett a vidéki nagyszülőket sem hanyagolja el, akiknek olykor-olykor még a kisebb mezőgazdasági teendőkbe is besegít. A többi gyönyörű alkotást itt nézheted meg!

 

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.