Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar kisfiú lett a világ legszebbje!

Kovács Tamás Pétert, a 8 éves kenderesi  kisfiút  választották a világ legszebbjének a múlt héten, a Moszkvában megrendezésre került 2015 PRINCESS&PRINCE of the UNIVERSE nevű világméretű gyermekszépségversenyen. Ilyen előkelő helyezést eddig még egyetlen magyar gyermek sem ért el világversenyen.

"Leírhatatlanul boldogok vagyunk, az utolsó pillanatig nem is reméltük, hogy Toncsi nyerni fog. Nagyon erős volt a mezőny, összesen 38 gyermek indult. Egy hétig voltunk Moszkvában, az első napokban próbák és interjúk zajlottak, mindez angolul ér oroszul. A nyelvi nehézségek ellenére azonban minden rendben ment, és végül az eredményhirdetésnél mindannyian együtt sírtunk az örömtől" - mondta Kovácsné Lili.

Kép: facebook

A büszke anyuka elárulta: Magyarországon már több versenyen ért el szép eredményeket, a modellügynökségen keresztül figyeltek fel rá Oroszországban. Nagyon megtetszett nekik a portfoliója, így kapott meghívást.

"Ezeken a versenyeken nagyon népszerűek a magyar gyerekek, de a 15 éves szakmai múltam alatt sosem sikerült ilyen komoly eredményt elérnünk. Nagyon büszke vagyok Tamásra, örülök a sikerének. A kisfiú a győzelmével meghívást kapott egy újabb komoly világversenyre, amelyet a nyáron rendeznek majd meg Los Angeles-ben" - mondta Bartolovics Ildikó, a Sztárcsemete Modellügynökség vezetője, aki hozzátette, hogy a következő hazai verseny a Little Miss Hungary lesz, ahová már várják a jelentkezőket.

A moszkvai világversenyen egy magyar lány, a 14 éves Kovács Lili is szép eredményt ért el: a lányok mezőnyében bekerült a legjobb négy közé.

Magyar kislány lett a legszebb a világon!
A Festival Model & Talent World nevű gyermekszépségversenyen induló három magyar kislány közül korosztályában az első lett Szilágyi Maja a törökországi Antalyában. A június végi Little Miss Hungary hazai gyermekszépségversenyen egy világversenyre való kijutás lesz a tét.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.