Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar öltöztetőnő sikere Japánban

Tóth-Vásárhelyi Réka, magyar kokeshiművész nyerte a japán gazdasági, kereskedelmi és iparügyi miniszter díját. A Shiroishiben rendezett 58. Japán Országos Kokeshi Versenyen az „Öltöztetős kokeshi-szekrénnyel” vitte el a pálmát a magyar művész - adta hírül a Japánspecialista.  

Kokhesi babák, Kép: Japánspecialista

Ez a verseny a legrangosabb esemény, melyen a hagyományos japán fababákat, kokeshiket készítő művészek mérhetik össze tudásukat. Egészen tavalyig japán országos versenyről beszélhettünk, azonban 2015-ben Tóth-Vásárhelyi Réka is elküldte alkotásait. Ezzel megtette az első lépést ahhoz, hogy a verseny nemzetközivé váljon. Akkor rögtön ebben az évben Shiroishi polgármesterének díjával tüntették ki, bizonyságot adva arról, hogy egy külföldi nő is fel tudja venni a versenyt a japán – főképp férfi – kokeshikészítő mesterekkel.

Tóth-Vásárhelyi Réka
Gyermekkora óta vonzódik a japán kultúrához, így 2002-ben megpályázott – és elnyert – egy ösztöndíjat Japánba. Két évig tanult a Kobe Egyetemen a japán művészeti nevelésről, majd hazatérését követően 2011-ben kezdett kokeshibabákat készíteni. Eddig több mint 1700 fababát alkotott. Művei megtekinthetők a Katagami Ház Facebook-oldalán.

2016-ban az 58. Japán Országos Kokeshi Verseny 5 kategóriájába (hagyományos kokeshi, új stílusú kokeshi, kreatív kokeshi, fajáték, fából készült használati tárgy) összesen 879 mű érkezett be 168 alkotótól. Közülük az egyetlen külföldi volt Tóth-Vásárhelyi Réka, aki a tavalyi sikeren felbuzdulva úgy döntött, hogy idén is megméretteti magát. A 18 főből álló szakmai zsűri április 26-án értékelte az alkotásokat, összesen 64 művet tüntettek ki díjjal. Tóth-Vásárhelyi Réka magyar női versenyzőként csaknem a mezőny egészét maga mögött hagyva a második legnevesebb elismerést, a japán gazdasági, kereskedelmi és iparügyi miniszter díját szerezte meg.

A díjnyertes „Öltöztetős kokeshi – szekrénnyel” című alkotás tökéletes kivitelezése mellett kreativitásával hívhatta fel magára a zsűri figyelmét. A gyertyán, bükk és kőris felhasználásával készült alkotáshoz a kokeshibabán kívül tartozik egy szekrény, amelyben 17 aprólékosan megmunkált kiegészítőt – kimonókat, kalapot, ernyőket, lámpást és legyezőt – találunk. Az ötlet, hogy egy kokeshit az évszakhoz és az alkalomhoz illően különböző ruhadarabokba lehet öltöztetni és különféle kiegészítőkkel lehet variálni, egészen egyedülálló.

Tóth-Vásárhelyi Réka a Japánspecialistának köszönhetően személyesen vette át a díjat a White Cube-nak becézett Shiroishi Kulturális és Oktatási Központban. A művésznő ezután rész vehet a versenyt követő kiállításon is, ahol valamennyi pályamű megvásárolható.

Kokhesi bababák és szekrényük, Kép: Japánspecialista

Kik azok a kokhesibabák?

Az egész világon híres, a japán népművészetnek és ma már az iparművészetnek is szerves része a kokeshibaba. Ezek a gyönyörű, színes műtárgyak ellenállhatatlan vonzerővel rendelkeznek. Mivel kézzel készülnek, nincs két egyforma, minden babából saját egyéniség árad. Ma a kézzel készített babák értéke felbecsülhetetlen, ezért inkább csak a gyűjtők engedhetik meg maguknak, hogy ilyeneket rendeljenek mesterektől – írja Tóth-Vásárhelyi Réka honlapján.

El tudod képzelni, hogy Afrikban "születhetett" a turizmus? Erről is olvass nálam!

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.