Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyar táncmű óriási sikere Sanghajban!

Hatalmas sikerrel mutatták be a Művészetek Palotájának az Emberi Himnusz című produkcióját november 16-án, a világhírű Sanghaji Nemzetközi Művészeti Fesztiválon. A rendkívüli előadásra, a kínai - magyar kulturális hetek keretében került sor.

A premierre már jó előre elkelt minden jegy a csaknem kétezer férőhelyes Grand Theatre-ben. A város közepén álló színház az egyik legmodernebb egész Ázsiában, és méltán közkedvelt a sanghajiak körében.

Markó Iván koreográfus, aki az Emberi Himnusz ötletgazdája is, rövid köszöntője után, némi kulturális útmutatót is adott a produkcióhoz. Elmondta, hogy Beethoven IX. szimfóniája a táncmű alapja, mely egyben az Európai Unió himnusza is.

A természet harmóniájáról és az emberi kapcsolatokról, az összetartozás erejéről szól ez a mű, a tánc nyelvén.

A hetven perces előadás végén a sanghajiak többször visszatapsolták a társulatot. Aki ismeri a kínai közönség visszafogottságát, tudja, tőlük szokatlan az ilyen hangos fogadtatás.

Ez volt az első nagyszabású közös magyar-kínai produkció Sanghajban: a magyarországi művészek mellett közreműködtek benne a sanghaji opera zenekara és kórusa, illetve szólistái is.
Antal Mátyás karmester az est végén úgy fogalmazott:" Kiváló volt a zenekar és a kórus is. Beethoven IX. szimfóniája különösen kedvelt Ázsiában. A sanghaji opera művészei játszották már korábban is, bár nyilván az európai zenéléshez képest más stílusban, más hangsúllyal. De most sikerült közös zenei nyelvre hangolódnunk."


Hajba Judit, aki Magyarország sanghaji kulturális szakdiplomatája, miután a főkonzulátus nevében üdvözölte az Emberi Himnusz- produkció társulatát, és annak vezetőit, - azt nyilatkozta:" Sanghaj egyre komolyabb szerepet játszik a nemzetközi kulturális életben, kitűnő példa rá a sanghaji művészeti fesztivál, amellyel nagyon jó az együttműködése a főkonzulátusnak. És nem véletlen, hogy épp az Emberi Himnuszt hívta meg a fesztivál, mivel a sanghajiakat az utóbbi időben egyre inkább vonzza a táncművészet, a balett."

Köszönjük ezt a csodálatos és sikeres előadást a társulatnak, Markó Iván és Keveházi Gábor koreográfusnak, valamint Antal Mátyás karmesternek

Így is lehet hírnevet szerezni Magyarországnak a nagyvilágban!

K. J.


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.