Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Magyarország szoptatásban elől jár

Magyarország már tavaly túlteljesítette a WHO által kitűzött célt, miszerint legalább a babák fele kapjon anyatejet 6 hónapos koráig, hiszen 2008-ban az MGYT reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a magyar édesanyák 60%-a szoptatja gyermekét fél éves korig. A Tiszafüreden rendezett „Természetesen, anyatejjel..." című Országos Védőnői Továbbképző Nap a Szoptatás Világhete alkalmából foglalkozott a témával hétvégén.

„Természetesen, anyatejjel…”


A Magyar Védőnők Egyesülete (MAVE) kétnapos rendezvényére meghívta Dr. Szabó Lászlót, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának (MGyT) elnökét is, aki laktációs szakemberekkel, védőnőkkel és házi gyermekorvosokkal vitatta meg a szoptatás és babatáplálás kérdéseit.
A védőnők és laktációs tanácsadók elmondása szerint az édesanyák leggyakrabban azzal a problémával fordulnak hozzájuk, hogy nem elegendő már az anyatej, de a szoptatás abbahagyásának, elmaradásának oka lehet még emlő probléma is, gyógyszerszedés, az, hogy a baba már nem akar szopni vagy éppen a várandóság.

A szakemberek szerint nagyon fontos, hogy az édesanyák már a terhesség időszaka alatt megfelelő felvilágosítást kapjanak a szoptatással kapcsolatban, hiszen sok esetben nehezebben indulhat meg, mint várnánk. A védőnők, laktációs tanácsadók és gyermekorvosok feladata az, hogy a szoptatás alatt segítsék és támogassák az édesanyákat, az anyatej csökkenésekor pedig a legmegfelelőbb táplálási tanácsokkal lássák el őket.

„Azt kell megértetni az édesanyákkal, hogy az anyatej egyszerre étel és ital, tökéletesen kielégíti a baba igényeit 6 hónapos korig. A hozzátáplálást fél éves korban, fokozatosan kezdjük, addig az anyatej önmagában tökéletes táplálék a baba számára – mondta el Dr. Szabó László.

A mai napig rengeteg információ kering a babatáplálással kapcsolatban, nagy részük elavult, korszerűtlen. Előfordulnak eltérő álláspontok is a szakmán belül, a megoldást a védőnői és gyermekorvosi oktatásban történő tananyag reform jelenthetné.


Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében

Új lehetőségeket nyithat a technológia a szív- és érrendszeri egészség tudatosabb követésében 

Minden dobbanás számít, mégis sokszor csak akkor kerül a figyelem középpontjába a szív- és érrendszer egészsége, amikor valamilyen tünet jelentkezik.
5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban

5 helyzet, amikor jól jöhet egy kis segítség a mindennapokban 

A kisbaba érkezése a legnagyobb öröm egy család életében, ez az új helyzet azonban számos új feladattal is együtt jár.
Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is

Így támogathatod a testedet pörgős hétköznapokon is 

A munkanapok gyakran egymásba folynak: reggeli rohanás, megbeszélések, határidők, edzés, bevásárlás, majd kezdődik minden elölről.
6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában

6 jel, hogy a bőrápolási rutinod már kevés lehet önmagában 

A rendszeres tisztítás, hidratálás és fényvédelem minden jól felépített bőrápolási rutin alapja.
6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni

6 tévhit a sima bőrről, amit ideje elfelejteni 

A sima bőr sokak számára az ápoltság és a szépség egyik jelképe, mégis rengeteg tévhit kering a szőrtelenítésről és a bőrápolásról.
Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.