Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már csak egy hét!

Még augusztus 23-áig látható A Sors és jelkép - Erdélyi magyar képzőművészet 1920–1990 című kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában. A tárlat a hét évtized kivételes válogatása. Remek kulturális programot ígér a következő hosszú hétévégre.      

Kép: MNG

A kiállítás eddig nem látott gazdagságban mutatja be a korszak erdélyi magyar művészetét, a megszokott Erdély-sztereotípiák helyett a kevéssé ismert, rejtett vagy ismeretlen vonatkozásokat ismerteti meg a látogatókkal. A tárlat kilenc szekciója a legváltozatosabb szempontok szerint mutatja be Erdély magyar művészetének hét évtizedét. A bemutatón mintegy 430 mű – festmények, szobrok, rajzok, metszetek, plakátok és egyéb illusztrációk – látható. A Magyar Nemzeti Galéria a saját művei mellett közel nyolcvan hazai és külföldi köz- és magángyűjteményből kölcsönzött tárgyat mutat be a tárlaton.

A kiállításhoz gazdag dokumentációt tartalmazó katalógus készült, amely a korszak művészettörténetét, legfontosabb mestereit, intézményeit, csoportjainak történetét dolgozza fel. A legjelentősebb magyarországi és romániai szakemberek, történészek, kultúrtörténészek, irodalomtörténészek tanulmányai a problémakörök tágabb, elméleti megközelítésére és reflektív feldolgozásra vállalkoznak. A katalógus szerzői: Balázs Imre József, Banner Zoltán, Boros Judit, Gazda József, Kántor Lajos, Murádin Jenő, Novotny Tihamér, Ileana Pintilie, Sümegi György, Székely Sebestyén György, Szücs György, Tibori Szabó Zoltán, Vallasek Júlia, Vécsi Nagy Zoltán.

A tárlatról részleteket a Magyar Nemzeti Galéria honlapján olvashatsz!

És ha megéheztél a tárlatlátogatástól, a megkoronázásaként készíts egy erdélyi töltött csirkét! Itt a recept! 

 


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.