Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Már nem a sör a szegények itala

Lengyel és magyar résztvevőkkel készült az a felmérés, amely egyebek mellett a sörfogyasztási és -vásárlási szokásokat elemezte. Kiderült többek között, hogy a sör nem feltétlenül a szegények itala, viszont jót tesz a forgalomnak, ha a vásárló nem magasan képzett, legalábbis Magyarországon.

Lengyelek és magyarok vettek részt az egyetlen hazai biosört, az Alakort kifejlesztő projekt konzorciuma által végzett felmérésekben. A lengyelországi és hazai kiállításokon, fesztiválokon, több helyszínen és alkalommal kitöltött kérdőívek eredménye semmilyen szempontból sem reprezentatív, de az összességében ezernél is több résztvevő válaszainak statisztikájából érdekes tanulságokat vonhatunk.

A felmérés elsősorban saját használatra készült, az ősi alakor búzából főzött biosör fogadtatását, kilátásait vizsgálta – nyilatkozta a projektben résztvevő Biokontroll Hungária Ellenőrző és Tanúsító Nonprofit Kft. szakértője. Kanyó Zsolt hozzátette, tesztelték a résztvevők reakcióját a sört előállító projekt más fejlesztéseire, például a sör alapját adó gabonára is.

Az Alakor bemutatkozó kampányának állomásain többek között kiderült, a lengyelek egy főre jutó jövedelme átlagban alig haladja meg a magyarokét, de lazább összefüggést mutat az iskolázottsággal. A kérdőívet kitöltő lengyelek közül ugyanis több középfokú végzettségű tartozott a két felső jövedelemkategóriába. A kapott válaszok azt a sztereotípiát is cáfolni látszanak, hogy a sör a „szegények” itala. A sörfogyasztás gyakorisága a várakozásokkal ellentétben nem mutat szignifikáns összefüggést a jövedelmi viszonyokkal.

Jól korrelál ellentétben a fogyasztás az iskolai végzettséggel, legalábbis a hazai válaszadóknál. Eszerint minél képzettebb valaki, annál ritkábban iszik sört, ha magyar. Ugyanez az összefüggés Lengyelországban nem igaz, náluk a válaszadók 80 százaléka legalább hetente, de inkább gyakrabban gurít le egy pohárral vagy épp korsóval akkor is, ha elvégezte a főiskolát vagy egyetemet. Ott a középfokúak isznak ritkábban, legalábbis sört, míg a hazai középfokúak közül szinte mindenki iszik sört hetente egyszer. A felsőfokú végzettségű magyar válaszadók körében a havi 1-2 alkalom ugyanúgy a kitöltők 36 százalékát jellemzi, mint a heti, vagy heti többszöri fogyasztás. Alapfokú végzettséggel a fesztiválokon és kiállításokon mindkét nemzetiségből olyan kevesen töltötték ki a kérdőíveket, hogy róluk nem lehetett általános következtetéseket levonni.

Érdekes az összefüggés a vásárlási hely (szupermarket, internet, stb.) és a jövedelem vonatkozásában is. Itt több választ is meg lehetett jelölni és a kérdés kifejezetten biosörre vonatkozott, tehát minden más sörféleségre a következtetés csak korlátozottan igaz. Ez alapján a szupermarketek, mint feltételezett (bio)sörbeszerzési forrás inkább az alacsony és közepes jövedelműek körében kedveltek, míg minél jobb körülmények között él valaki, annál szívesebben megy bioboltba, például sört venni. A sörözők mindenütt nagyon népszerű beszerzési források, bár biosört nálunk inkább a gazdagabbak, míg a lengyeleknél főleg a középjövedelműek keresnének a csapszékekben. A webes áruházak sehol sem népszerűek biosörbeszerzési forrásként, bár a jobb módúak mindkét országban bátrabbak e tekintetben.


Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel

Plasztikával éveket fiatalodott a magyar James Bond – képekkel 

Dr. Révész Zsolt plasztikai sebész, a Révész Plasztika alapítója végzett fiatalító beavatkozást dr. Tordai István műsorvezető arcán.
Újjászületés belülről

Újjászületés belülről 

Amikor Karola megérkezett, azonnal érezni lehetett, hogy nem csak fizikailag, hanem lelkileg is nagy terhet cipel.
Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl

Tudatos életmód nőknek – Titkok a táplálkozáson túl 

A modern társadalomban a női egészség fogalmát gyakran tévesen egyetlen dimenzióra, a szigorú diétákra és a kalóriaszámlálásra szűkítik le. Bár a megfelelő tápanyagbevitel kétségtelenül alapvető építőkocka, a teljes biológiai harmónia megteremtéséhez önmagában elégtelen.
A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét?

A pisztácia csodája: hogyan csökkenti a stresszt és javítja a szív egészségét? 

Az utóbbi évek kutatásai egyre inkább rámutatnak arra, hogy a diófélék fogyasztása jelentős mértékben hozzájárulhat a szív- és érrendszeri egészség javításához.
Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal

Így készítsd fel a bőröd a strandszezonra már tavasszal 

A tavasz a bőröd számára is a megújulás ideje, ám mielőtt kitennéd az első erős napsugaraknak, érdemes tudatosan felkészíteni az új szezonra.
Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak?

Miért van jelentősége a rendszeres szemvizsgálatnak? 

Sokan csak akkor mennek el kivizsgáltatni a szemüket, amikor már egyértelmű problémát tapasztalnak a látásukban.
3+1 tipp bekuckózós estékhez

3+1 tipp bekuckózós estékhez 

Egy hosszú munkanap után sokszor másra sem vágyunk, mint arra, hogy a kanapé puha párnái között elhelyezkedve élvezzük az estét egy takaró és egy bögre gőzölgő finomság társaságában.
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.