Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meditálj - akkor is, ha nem tudsz!

Kutatásokat végzett a Michigan Egyetem arról, hogy a negatív érzelmi hatásokkal szemben mennyire véd a meditáció. Mint kiderült, bizony segít! Méghozzá nagyon is.

 

Kép: publicdomainpictures

Kísérleteik és tanulmányaik során arra jutottak, hogy a meditáció még akkor is  segít megfékezni a negatív érzelmek hatását az agyban, ha az illető a természetéből fakadóan nem is annyira tudatos, éber ember. A kutatásban részt vevőket arra kérték föl, hogy meditáljanak, majd rögzítették agyi reakcióikat Ezt követően zavaró, izgató képeket mutattak nekik.

A vizsgálatvezető Yanli Li elmondása szerint a kísérlet nemcsak azt mutatta meg, hogy a meditáció nagyon jó hatással van az emberek érzelmi állapotára, hanem azt is, hogy azok is könnyen elsajátíthatják ezt az érzelmi stabilitást, akikben még nem erős ez a fajta kontroll és tudatosság. Azaz, nem természetes adottságuk ez. Kis gyakorlással ők is fejleszthetik magukat ebben.

Világszerte egyre nagyobb népszerűségnek örvend ez a fajta stresszkezelés és életmód, hogy az emberek egyre jobban a tudatába kerüljenek saját érzelmeik és gondolataik hatásának, egyre tudatosabban éljék át a pillanatot. És ha ez irányú képességeik javulnak, jobban tudják majd kezelni a romboló, negatív érzelmeket és hatásokat is. Egyre nagyobb a fejlődés ebben.

5 tipp álmatlanság ellen!
Hullafáradtan zuhansz esténként az ágyba, de hosszabb idő elteltével még mindig csak álmatlanul forgolódsz? Nem vagy egyedül a problémáddal, az alvászavarok egyre több ember életét nehezítik meg. Van 5 tippünk, amitől hamarabb álomba szenderülsz!

Tudományos kísérletek mutatják már ki, hogy nagy fejlődést lehet ebben elérni meditációs hanganyagokkal még azoknak is, akikben ez a fajta természetes tudatosság és éberség nincs is erősen jelen. Még ők is nagy fejlődést tudnak ebben elérni. A kísérletekben kimutatták, hogy negatív, nyugtalanító képeket látva, az agyuk érzelmi állapota hamar visszaállt egyfajta normális, kiegyensúlyozott állapotba. És ez jó hír mindannyiunknak!

Akit érdekel, a teljes cikk eredetiben itt olvasható!

Mi is ez?
Mi is ez? A meditáció rendszerint olyan lelkiállapotra utal, amikor a testet tudatosan ellazítjuk, és szellemünket átengedjük a nyugalomnak és a belsőnkre való koncentrálásnak. A cél a lelki béke, a megnyugvás keresése. Ilyenkor sikerül a környezetből kikapcsolódni, úgyhogy pszichológiai szempontból az élményt akár megváltozott tudati állapotnak is lehetne nevezni. Számos nagy vallásban gyakorolnak rituális meditációt, míg az előbbi meditáció nem jelent szükségképpen vallásos tevékenységet. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nem csak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nem csak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. A meditáció se nem misztikus, se nem másvilági, se nem nehezen elsajátítható. Nemcsak egy bizonyos „elit” élhet vele, és nemcsak azoknak való, akik szerteágazó tudásra tettek szert a keleti vagy egyéb vallásokban. A meditáció nagyon is kézzelfogható, praktikus, és mindenki számára elérhető módszer. (Wikipedia)

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.