Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Még kérheted a méhnyakrák elleni oltást!

Újra több, mint 40 ezer hetedikes lány szerezhet védettséget egy súlyos, akár halált okozó betegség ellen. Az igénylőlapokat ez első szülői értekezleten osztják ki, leadási határidő: szeptember 13. A világon minden 2. percben, Európában minden 18. percben meghal egy nő méhnyakrákban. Magyarországon évente közel 400 nő veszti életét a betegségben. 

A méhnyakrák az egyetlen daganatos betegség, amelyik védőoltással megelőzhető. A 2014-ben indult oltóprogram rendkívül népszerű: az ingyenes méhnyakrák-megelőző vakcinát az elmúlt két évben több mint 70 ezer iskolás lány kapta meg. A kétadagos oltóanyag azoknak ingyenes, akik betöltötték a 12. életévüket, és szeptemberben kezdik meg az általános iskola 7. osztályát. Klinikai vizsgálatok azt mutatják, hogy a Nemzeti Védőoltási Programban szereplő vakcina 100 lányból 93-at megvéd a HPV okozta méhnyak daganatos megbetegedésétől. Az oltást most ősszel és jövő tavasszal kapják meg az érintettek.

Kép: wikimedia

2016-ban a szülőknek szeptember 13-ig kell az aláírt és kitöltött igénylőlapokat visszaküldeni az iskolába, hogy kislányaikat megvédjék az oltással megelőzhető súlyos daganatos betegségtől.

Az ÁNTSZ adatai szerint az oltási program kezdete óta az érintettek mintegy 80%-a, azaz több mint 70 ezer iskoláslány szülei döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és kérik gyermeküknek a védőoltást. Ennek nyomán az iskolaorvosok összesen mintegy 150 ezer térítésmentes méhnyakrák-megelőző vakcinát adtak be az elmúlt két tanévben.

- Magyarország nemzetközi összehasonlításban is egyre jobban áll a méhnyakrák elleni átoltottság szempontjából. A korcsoporton belüli 90%-hoz közelítő oltottsági arány az állami és önkormányzati védőoltási programok sikerességét, valamint a 80%-os igénylési szint az egészségtudatos és felelős szülői magatartást bizonyítja. Nőgyógyászként csak arra tudom biztatni a szülőket, hogy éljenek a lehetőséggel, és időben védjék meg a lányokat a betegségtől – fogalmazott dr. Koiss Róbert szülész-nőgyógyász főorvos, klinikai onkológus, HPV-szakértő, a Magyar Méhnyakkórtani és Kolposzkópos Társaság elnöke.

Szex az első randin
Már egy-két levélváltás vagy telefonbeszélgetés is elég ahhoz, hogy randevúra menjünk valakivel. Az első randin általában jöhet az első csók, minden ötödik online társkereső szerint pedig a szex is – derült ki a Lovebox.hu legfrissebb felméréséből. Szerintetek a nők vagy a férfiak bújnának hamarabb ágyba?

- A védőoltás akkor a leghatásosabb, ha a lányoknak a szexuális életük megkezdése előtt beadják, hiszen ekkor szinte még biztosan nem fertőzöttek HPV-vel, és az immunrendszerük ekkor reagál a legjobban a vakcinára - tette hozzá a szakember.

A Nemzeti Védőoltási Programba 2014-ben kötelezően felajánlandó oltásként beemelt vakcina – HPV (humán papillómavírus) típustól függetlenül – klinikai vizsgálatokkal igazoltan magas, 93%-ot meghaladó összhatékonyságú védelmet nyújthat a méhnyakrák ellen a korábban HPV-vel nem fertőzött lányoknál. Ilyen HPV típustól független hatékonysági adattal a méhnyakrák ellen alkalmazható más vakcinák nem rendelkeznek. A méhnyakrák prevenció mellett a nemzeti védőoltási programba beemelt vakcina az egyes HPV-törzsek okozta - ritkán előforduló - végbélnyílásrák, illetve a szeméremtest, a hüvely és a végbélnyílás rákmegelőző állapotainak megelőzésére  is szolgál - férfiaknál és nőknél egyaránt.

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.