Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megdöbbentő tévhit a boldogságról

Ha valakinek sok pénze van, jól néz ki és híres, azt gondolhatnánk róla, hogy automatikusan boldog is, azonban egy új tanulmány alaposan rácáfol erre.

A New York állambeli Rochester Egyetem kutatói Edward Deci pszichológiaprofesszor vezetésével 147 végzett főiskolást követtek nyomon és értékelték céljaikat és boldogságukat egy évvel a diploma után, majd 12 hónap elteltével. Kiderült, hogy akik vágya a pénz és a hírnév volt, kevésbé voltak boldogabbak, mint azok, akik olyan célokat jelöltek meg, mint a személyiségfejlődés, a hosszútávú kapcsolatok kiépítése vagy a közösségnek történő segítés, utóbbiaknál „jelentősen megnőtt az elégedettség, a jó közérzet és a boldogság".

Az eredmények alátámasztják Deci korábbi, Richard Ryannel felállított elméletét, miszerint a jó közérzet nagyrészt attól függ, teljesülnek-e szükségleteink az autonómia, a kompetencia és a kapcsolatok terén. Minél elkötelezettebb valaki a céljai iránt, annál valószínűbb, hogy sikerrel jár, azonban ez a kutatás kiderítette, hogy a célok elérése nem minden esetben jár együtt boldogsággal és jó közérzettel. Ehelyett azt találták, hogy az olyan materialista célok, mint például egy adott fizetés elérése hozzájárulhat a megbetegedéshez, míg a nem-anyagi javakat előnyben részesítőknek pozitívabb gondolataik voltak.

„Az amerikai álom céljainak elérésekor kevésbé elégedett az ember az autonómiájával és a hasznosságával, ez pedig betegségekhez vezethet" - mondta el Deci, aki azt tanácsolja a frissdiplomásoknak, hogy tartsák egyensúlyban az anyagi javakra vonatkozó célokat a fontosabb emberi célokkal, olyanokkal, mint a tartalmas kapcsolatok, a személyiségfejlődés és a közösségi élet.

A tanulmány a Journal of Research in Personality folyóirat júniusi számában jelent meg.

www.medipress.hu

 


A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai

A rendszeres infraszaunázás jótékony hatásai 

Az ép testben ép lélek mondás talán sosem volt aktuálisabb, mint napjainkban.
Így készíthető olajos macerátum házilag

Így készíthető olajos macerátum házilag 

Az olajos macerátumok készítése régre nyúlik vissza, hiszen a természet gyógyító erejét már évezredekkel korábban elhoztuk az otthonunkba.
Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra

Harmónia és egészség – megoldások a mindennapokra 

A női és férfi szervezet egészsége sokszor más jellegű figyelmet kíván. Bár a hétköznapi rohanásban hajlamosak vagyunk a kellemetlen tüneteket elbagatellizálni, a korai odafigyelés gyakran meghálálja magát. 
A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez!

A gyaloglópad az új trend az otthoni edzéshez! 

Bevallom, amikor először hallottam a gyaloglópadról, kicsit szkeptikus voltam.
6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez

6 egyszerű tipp lakásból házba költözéshez 

Nőként sokat kombinálunk, ami időnként bosszantó, de néha nem is rossz szokás. Kiváltképp akkor, ha olyan szituáció előtt állunk, mint egy lakásból való költözés az új családi házba.
Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban?

Hogyan őrizd meg bőröd frissességét a nyári hónapokban? 

Amikor a meleg napokon pihenni indulunk, mindenki szeretné a legjobb formáját hozni, és ebben a bőrünk ápolása különösen fontos szerepet kap.
Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is

Viszkok Fruzsi tippje: tartós szőrtelenítés otthon is 

Az otthoni tartós szőrtelenítés egyre népszerűbb megoldás azok körében, akik szeretnének hosszú távon megszabadulni a nem kívánt szőrszálaktól anélkül, hogy időt és pénzt áldoznának drága szalonkezelésekre.
Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.