Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meghalt a döner feltalálója

Meghalt a Nyugat-Berlinben negyvenegy éve kifejlesztett török gyorsétel, a döner feltalálója. Kadir Nurman nyolcvanévesen hunyt el a német fővárosban. A török származású vállalkozó csütörtökön halt meg, és november elején lesz a temetése.

Kadir Nurman 1960-ban vándorolt ki Anatóliából Nyugat-Németországba, és az első években Stuttgartban dolgozott a Daimlernél. Később Nyugat-Berlinbe költözött és nyitott egy falatozót a város központjában, a Bahnhof Zoo-nál. 1972-ben rájött, hogy a helyi életritmushoz jobban illeszkedik, ha lepénykenyérbe töltve árulja a hazájában tányéron szervírozott fogást, a hagymával és friss zöldségekkel tálalt nyárson sült húst, mert így a vendégek elvihetik az ételt és akár menet közben is megehetik. (Nálunk a legtöbben gyros-ként ismerik.)

A döner kebabként is ismert fejlesztés a másik berlini klasszikus gyorsételnél, a currywurstnál - a curry-vel és paradicsomszósszal ízesített kolbásznál - is nagyobb karriert futott be, de Kadir Nurman nem gazdagodott meg belőle, mert nem szabadalmaztatta. A németországi török közösségben viszont nagy tisztelet övezte, hiszen a közösség számtalan tagjának teremtett munkalehetőséget a találmánnyal - emelte ki TDU.

Kadir Nurman dönerjére egész iparág épült. Egyedül Németországban nagyjából 15 ezer büfében árulják a zöldfűszeres, fokhagymás vagy csípős szósszal ízesített szendvicset, és a dönerrel foglalkozó európai cégek összesített éves árbevétele meghaladja a 3 milliárd eurót. Az ágazat szereplőinek Berlinben nemzetközi vásárt is szerveznek DÖGA - Döner & Gastronomie néven. A legutóbbi, tavalyi vásárra Magyarországról, Lengyelországból, Nagy-Britanniából és az Egyesült Államokból is érkeztek kiállítók, a látogatókat pedig összesen másfél tonna dönerrel vendégelték meg.

“Zorba, a görög” legkedvesebb salátái
Tzatziki, gyros, fetasajt, úzó és Metaxa…ugye ismerős? Még annak is, aki sosem járt Zorba földjén. A méltán kedvelt görög salátákból ajánlunk néhányat… A görög konyha bár nem tartozik a világ nagy ínyenc konyhái közé, mégis hírneve van jó ízű, nem rafinált, markáns fogásai miatt. A történelem során magába olvasztott számos kisázsiai, arab és némi európai elemet, szokást, fűszerezési és konyhatechnikai eljárást.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.