Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megszületett Rácz Jenő és Rácz-Gyuricza Dóra első gyereke

Nagyon szép nevet kapott a baba!

Tegnap este még a hatalmas pocakját mutatta meg követőinek Rácz-Gyuricza Dóra, ma pedig már a kórházból jelentkezett be a férje, Rácz Jenő. Az események gyorsan követték egymás, nemrég ki is derült, hogy kislányuk Kamilla egészséges a világra jött.

Dóri terhessége zavartalanul zajlott, néhány kilót szedett fel a várandóssága alatt, de ez cseppet sem zavarta. Nemrég azt nyilatkozta, hogy hálás azért, hogy megélhette a várandósságot, és rengeteg mindent tanult közben magáról, a testéről és úgy általában a terhességről. Rácz Jenő nagyon izgatott volt, amikor megtudta, hogy édesapja lesz, és kislányt várnak.

A kislány, aki a Kamilla nevet kapta előbb érkezett néhány héttel, pontosabban a 36. héten, de ez nem volt akadály a magánkórházban, ahová a szülők mentek. Rácz Jenő pár órája egyébként ezzel a szöveggel „Gyerekek, nem gondoltam volna, hogy a mai napon mindez megtörténik. Drukkoljatok!” posztolta a képet, amiben műtősruhában beöltözve várakozik a szülőszobán.

Szerencsére nem kellett sokat várni, néhány óra múlva már érkezett is a közös kép, amin a friss apuka éppen kislánya apró babalábacskáit puszilgatja.

A fotóhoz ezt fűzte az anyuka: ❤️2022.04.14.❤️

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz-Gyuricza Dóra (@gydorejj) által megosztott bejegyzés

Természetesen Rácz Jenő is tett fel képet a kislányáról, amihez az "Isten hozott kislányom❤️Örökké vigyázni fogok rátok" képaláírást írta. A fotón látszik, hogy Kamilla igazi hajas babaként látta meg a napvilágot a mai napon.

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rácz Jenő (@chefjenoracz) által megosztott bejegyzés

 

Gratulálunk, és sok egészséget és boldogságot kívánunk a családnak!

Ezt is olvasd el:


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.