Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 24-ét jelölte ki a tuberkulózis (TBC) világnapjává azzal a céllal, hogy a népbetegség terjedését megállítsa. A több mint egy évtizedes munkának és a rendszeres tüdőszűréseknek köszönhetően mára jelentős mértékben visszaszorult a megbetegedések száma, méghozzá olyannyira, hogy mára már nem kötelező a procedúra, csak abban az esetben, ha a hatóságok rendelik el azt egy hirtelen megugró diagnosztizálási számot követően. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egészségügyi államtitkárságának tervei szerint rövidesen megszűnik a területi alapon elrendelt kötelező tüdőszűrés, csak a rizikócsoportokban (hajléktalanok, HIV-betegek stb.) marad meg. Nemzetközi adatok is alátámasztják a döntés helyességét, hiszen bár a TBC továbbterjedésének sikerrel szabott gátat a vizsgálat, az egyre növekvő daganatos megbetegedések korai felismerésében azonban nem elég hatékony.
Éppen ezért javasolják a szakemberek a CT-alapú vizsgálatokat, hiszen a célzott mellkasi vizsgálat hatékony és biztonságos alternatívát nyújt, mivel az eljárás révén a legelrejtettebb részekről is rendkívül pontos és átfogó kép nyerhető.
Napjainkban egyre növekszik azok száma, akik odafigyelnek a szervezetük jelzéseire, és próbálnak egészségtudatosan élni, amibe a mozgás és étkezés mellett beletartozik a test állapotának rendszeres felmérése is.
„Nem lehet elégszer hangsúlyozni azt a tényt, hogy egy kis odafigyeléssel rengeteg bajtól óvhatjuk meg magunkat, hiszen a legapróbb elváltozás minél korábban történő felfedezésével életkilátásaink jelentősen nőhetnek, nem beszélve a diagnózist követő pszichikai egyensúlyról, ami szintén fontos tényező az egészségünk megőrzésében. A szűrések fajtája kor, nem és egyéb tényezők függvényében – családi anamnézis, rizikócsoport – egyénenként eltérhet. Abban az esetben viszont, ha mindent megteszünk egészségünk védelmében, nyugodt szívvel, fellélegezve élhetjük a mindennapjainkat még akkor is, ha szűrési eredményeink esetleg eltérést mutatnak, hiszen, ahogy a mondás is tartja, jobb az ismerttel megmérkőzni, mint az ismeretlennel"!<1> – mondta el dr. Tóth Judit radiológus szakorvos, az Euromedic Diagnosztikai Központ – Debrecen orvosigazgatója.
„A megelőzés mellett a másik legfontosabb érv a szűrővizsgálatokat illetően az a tény, hogy nem fáj” – fűzi hozzá Jakupcsek Gabriella, aki immáron harmadik éve áll az intézmény szűrővizsgálatokat népszerűsítő kampánya élére azzal a céllal, hogy személyes példáján keresztül minél több embert tudjon megszólítani.
„Felgyorsult életmódunk jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy az immunrendszerünk legyengüljön, ily módon utat engedve kisebb-nagyobb megbetegedéseknek. Ráadásul a stresszes életmóddal együtt járó rossz szokások, mint például a dohányzás, valamint a környezeti ártalmak – a levegő minősége, szállópor-koncentrátum – mind-mind befolyásolják a védekező rendszerünk helyes működését. Ezért az a legkevesebb, amit megtehetünk önmagunkért, hogy odafigyelünk a legnagyobb kincsünkre, az egészségünkre!” – hangsúlyozta Jakupcsek Gabriella.
Amit a mellkasi CT-vizsgálatról tudni kell
CT-vizsgálatkor a képalkotás röntgensugárral történik, ami, bár csökkentett dózisban, de sugárterhelést jelent a beteg számára. A vizsgálat időtartama 5–20 perc, a vizsgált terület nagysága és a tünet függvényében. Az eljárás már néhány milliméteres góc kimutatására is képes. Ez a módszer természetesen nemcsak a daganatos betegségek felfedezésében nyújthat segítséget, hanem a tüdőállományt érintő gyulladásos betegségek diagnosztizálásában is.
A páciens egészsége szempontjából CT-vizsgálat elvégzése akkor javallott, ha a képalkotó diagnosztikai eljárással nyert információ hasznosabb számára, mint a sugárterhelés kockázata, hiszen ritkán ugyan, de a vizsgálat során adott kontrasztanyag allergiás reakciót válthat ki. Kérjük, hogy minden esetben konzultáljon kezelőorvosával!
Forrrás: www.euromedic.hu