Pedig ez a megújulás titka. Valójában nem akarni kell a megújulást, hanem hagyni, hogy megtörténjen velünk.
"Ehess, ihass, ölelhess, alhass!" Gondoljuk csak végig, mennyire természetes, ahogy ez a négy alapművelet jelen van életünkben. Azt, akkor, annyit és úgy, amit, amikor, amennyit, és ahogy szeretnék, vágynánk?
Megengedjük-e magunknak a luxust, hogy belső késztetéseink ezeken a területeken megvalósuljanak?
Egyáltalán felmerül bennünk még, hogy nem mesterséges ízesítőkkel és aromákkal dúsított ételeket tömjünk magunkba féllábon, vagy félfenéken?
Meggondoljuk, hogy természetes, normális-e a töméntelen altató-nyugtató-hashajtó golyózáporában élni életünket, vagy már megszoktuk a hadiállapotot?
"A mindenséggel mérd magad!" - folytatódik a fenti (József Attila) idézet. A mindenség nem kapkod. Nem akar. Csak létezik.
Ahogy változnak az évszakok, ahogy a nappalt éjszaka követi, apályt a dagály. A mindenség minden pillanatban megújul. S attól újul meg, hogy nincs múltja és jövője, csak jelene.
Mindig abban a pillanatban él, ami a jelen. Ezért hát nem köti a múlt és nem fél a jövőtől. Így tud jelen lenni.
Az embernek tudata van. Fogja a múlt és nyomja a jövő. S a kettő kitölti a jelent. Pedig a megújulás a jelen művészete.
Ha el tudjuk engedni a múltat, a jövő önmagától beáramlik a helyébe. S jelen lesz. Megvalósul. Hagyni megtörténni a dolgokat és nem akarni.
Az itt és most bátorsága kell hozzá. Az ember a fejével akar és a szívével lát. Természetesen nem lehet eltévedni.
RG
