Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Megy a műtárgy vándorútra

Napokon belül útnak indul az Iparművészeti Múzeum Japonizmus és Art Nouveau című kiállítása, amit Japán négy jelentős múzeumában mutatnak majd. A mintegy kétéves „turné” első állomás a Fukusima Prefectural Museum lesz. Szeptembertől az Ishikawa Prefectural Museumban, 2021. áprilisában a Yamaguchi Prefectural – Hagi Uragami Museumban, októbertől pedig a tokiói Panasonic Museumban láthatja a japán közönség a 241 tárgyból álló különleges válogatást.

Felkeltette a japán közönség érdeklődését saját művészetének recepciója az elmúlt 10 évben. Számos kiállítás mutatta be ezeket a törekvéseket szerte a világon. Magyarországon a Várkert Bazár termeiben láthatott a közönség először olyan kiállítást, 2016-2017 telén, Gésák a Duna-parton címmel, amely a japonizmus magyarországi történetét járta végig a 19-20. század fordulója képzőművészeti anyagának bemutatásával, kiegészítve a mintának tekintett eredeti japán és kínai tárgyakkal.

Kép: Iparművészeti Múzeum

Az Iparművészeti Múzeum 1992 óta már három porcelánkollekciót vitt a felkelő nap országába. Mindhárom tárlat - más-más tematika szerint – elsősorban herendi porcelánjait mutatta be.

Japán felkérésre ezúttal az Art Nouveau stílusban készült alkotásokból válogatott össze különleges kollekciót Balla Gabriella művészettörténész.

Pumák, Kép: Iparművészeti Múzeum

A Japonizmus és Art Nouveau utazókiállítás, főként olyan európai és amerikai művek válogatása, amelyeket a japán művészet inspirált. A kollekciót azért a Kerámia- és üveggyűjtemény anyagából válogatták, mert az előírt, szigorú műtárgyvédelmi körülmények között kezelt kerámiák, porcelán- és üvegtárgyak kevésbé érzékenyek a fény-, a pára- és a hőmérséklet-változásra, így professzionális csomagolás és szállítás mellett biztonságosan kiállíthatók.

Kép: Iparművészeti Múzeum

A tárlat százhatvanöt tételben 241 darab műtárgyat mutat be. A francia Théodore Deck kerámiái, Émile Gallé és a Daum fivérek üvegei, Minton & Co. angol kerámiagyár tárgyai, a svéd Rörstrands Porslinsfabriker A.B. porcelánjai, a dán Herman August Kähler kézműves kerámiái, a koppenhágai Királyi Porcelángyár, a Bing és Grøndahl gyár tárgyai, Louis Comfort Tiffany irizáló díszüvegei, a francia Alexandre Bigot épületkerámiái mellett negyvenhét tétel képviseli a pécsi Zsolnay kerámiagyárat.

Kép: Iparművészeti Múzeum

A kiállításhoz japán nyelvű katalógus készült, amelynek szerzője a kiállítás kurátora, Balla Gabriella. A kötet Kida Takuya, a tokiói History of Art and Design at Musashino Art University professzorának tanulmányával jelenik meg.

Tokiói étterem, Kép: Soós Bertalan

Bővelkedik a pozitív szokásokban a japán kultúra a mindennapi életben, melyek mindenkinek követendő példák lehetnek. Ezekből mutatunk be néhányat a Magyarországon élő és dolgozó Maki Stevenson séf, Soós Bertalan fotós és a Japánt többször megjárt Jókuti András, a Világevő blog szerzője ajánlásával.


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.