Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Méhnyakrák

Évente két-háromezer nőbeteg kórismében szerepel a rettegett méhnyakrák. A méhnyakrák az összes daganatos halálozás egytizedét teszi ki. Most kommunikációs kampányt indítottak a szűrővizsgálaton való részvétel arányának növelésére.

Méhnyakráknak nevezzük a méhnyak (collum vagy cervix) hámeredetű rosszindulatú daganatát. Mind kóroktanában, mind szövettanában, mind a terjedés módját illetőn jelentősen különbözik a méhtest rákjától, melyet így külön betegségnek tartunk.

 A betegség gyakoriságára jellemző, hogy 100.000 nőből évente 30-40 betegszik meg. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon évente 2-3000 új beteggel kell számolnunk. Az újszülött leánygyermekek 2,3%-a számíthat arra, hogy élete folyamán méhnyakrákos lesz. Az esetek többsége 30-40 éves korban jelentkezik. A méhnyakrák az összes daganatos halálozás egytizedét teszi ki.

A méhnyakrák lehet gombaszerű növedék (fungózus), fekély vagy a kettő kombinációja. A daganatos szövet törékeny, legfontosabb tünete tehát a főként közösüléskor jelentkező "kontaktvérzés". A kezelhetőség és a diagnózis alapján szokás még befelé terjedő (endofitikus) és kifelé burjánzó (exofitikus) formákra osztani. Ez utóbbit természetesen könnyebb felismerni és gyógyítani is. A méhnyakrák az esetek 99%-ban laphámrák és csak 1%-ban fordul elő mirigyrák.

A daganat kezdetben számos gyökérrel terjed be az egészséges szövetekbe, ezt nevezik infiltratív növekedésnek. A méhnyakrák tehát infiltrálja a hüvelyboltozatot, a hüvelyfalat, a hüvely és méh körüli kötőszövetet (parametrium). Előrehaladottabb stádiumban ráterjed a hólyagra és a végbélre is. Leghamarabb a kismedencei nyirokcsomókba ad áttéteket. Az egész kismedencét kitöltő rák szétroncsolja a hólyagot, a vizeletelvezető rendszert, a széteső szövetek nyomán csatornák - sipolyok vagy fisztulák - keletkeznek a hólyag és a hüvely, illetve a végbél és a hüvely között. Ilyenkor már távoli szervekben is vannak áttétek. A halál leggyakoribb oka a veseelégtelenség, vesegyulladás, szepszis.

A méhnyakrák keletkezése

 Prostituáltak között a betegség sokkalta gyakoribb, mint például az apácák között. A méhnyakrák kockázata ugyanis a partnerek számával egyenes arányban áll. Mindez arra utal, hogy a betegséget főként fertőzések váltják ki. A legveszélyesebb kórokozó a humán papillómavírus (HPV), de jelentős mértékben fokozza a kockázatot a nemi szervi herpesz, a chlamydia trachomatis, sőt a teljesen aspecifikus gyulladások tartós fennállása is. A normális leletként számon tartott méhszájsebek - cervikalizáció, átmeneti hám - nem okoznak rákot, sőt, bizonyos védelmet nyújtanak vele szemben. Cervikalizáció esetén, pl. a nyakcsatorna málnapiros mirigyhámja rákúszik a méhszáj sápadt laphámjára. A méhnyakrák mindig a laphámrák-mirigyhám határáról indul ki. "Méhszájseb" esetén tehát jól látjuk a kritikus zónát. Ha ezt az elváltozást különböző kezelésekkel a nyakcsatornába tolják, romlik a rákszűrővizsgálat hatékonysága.

A klinikai stádiumok meghatározása A stádiumok meghatározása a kezelés megválasztása miatt fontos.

 0 stádium: csak a hámra lokalizálódó "in situ" rák.

I. stádium: a daganat csak a nyakcsatornára lokalizálódik

II. stádium: a daganat átlépi a nyakcsatorna határait, és ráterjed a hüvelyre vagy a méhet körülvevő kötőszövetekre (parametrium).

III. stádium: a daganat eléri a medencefalat, ráterjed a hüvely alsó harmadára is.

IV. stádium: a daganat ráterjed a hólyagra és/vagy a végbélre. Túllép a kismedence határain, távoli áttéteket ad.

A méhnyakrák kezelése

 A "0" stádiumnál a kóros sejtek csak a hámban találhatók. Ez az állapotot a zárójelentésen a CIN rövidítés jelzi, ami annyit tesz; cervikális intraepiteliális neoplázia. A méhnyakrák megelőzésének célja lényegében a CIN korai felismerése, ezért eszközei is ennek megfelelően speciálisak, gyógyítása eltér az invazív rák kezelésétől. E rákmegelőző állapot felismeréséről és kezeléséről részletesen a megelőzéssel kapcsolatban térünk ki.

Teljes gyógyulás a II/b. stádiumon belül lehetséges. A koraibb rákok egyszerű méheltávolítással is meggyógyíthatók. Súlyosabb esetekben a műtét előtt és után sugárkezeléssel vagy sejtosztódást gátló gyógyszerekkel (citosztatikumokkal) lehet gyógyulást elérni. A gyógyítás szigorúan előírt protokollok alapján történik, melyeket a stádiumtól függően választunk meg. A méhnyak daganatos szövete törékeny, a betegség legfontosabb tünete tehát a főként közösüléskor jelentkező, úgynevezett "kontaktvérzés".

Szűrés és megelőzés

 A gyakori partnerváltás nagy esélyt teremt a különböző, gyulladásokat és idővel rákos elfajulást előidéző kórokozókkal történő fertőződésre, így megelőzésként a hűséges, monogám partnerkapcsolatot lehet a nőknek ajánlani. Orvosilag a legfontosabb a rendszeres rákszűrő vizsgálat. A vizsgálat lényege, hogy a méhszájból vattatamponnal vagy speciálisan erre kifejlesztett eszközzel kenetet vesznek. A kenetet vegyszerrel fixálják, majd sejttani vizsgálatra küldik. A vizsgálat elengedhetetlen része a méhszáj kolposzkópnak nevezett speciális mikroszkóppal való megtekintése. A vizsgálat érzékenységére jellemző, hogy az első pozitív lelet sok évvel megelőzi a valódi daganat kialakulását. Találati pontossága, vagyis a felismerés 98%-os valószínűségű. A rákszűrő vizsgálat eredményét legtöbbször egy betűvel és egy számmal adják meg. A P1 és P2 lelet kvázi kizárja még a kezdődő rosszindulatú folyamatot is. A P3 citológiailag nem azonosítható betegségre utal. Ilyenkor a daganat lehetőségét antibiotikus kezelést követő újabb citológiai vizsgálattal lehet kizárni vagy valószínűsíteni.

Milyen gyakoriak a női nemi szervek rákjai?

 A méhnyakrák nem tartozik a leggyakoribb daganatok közé. Magyarországon 1999-ben - a KSH adatai szerint - a nők daganatai között a gyakoriság sorrendjében a 10. helyen állt. 500 asszony halálát okozta, ez nem több mint a nők között előforduló összes daganatos haláleset 3,3%-a. 1009 nő esetében állították fel a méhnyakrák diagnózisát. A meggyógyult esetek a korén felismert és korán kezelésbe vett esetekből adódnak.

Összehasonlításképpen érdemes megjegyezni, hogy ugyanabban az évben méhtestrák miatt 520, petefészekrák miatt pedig 637 asszony halt meg, tehát több mint méhnyakrákban.

Forrás: http://www.liliom.nepegeszseg.net//


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.