Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Menjen mindenki a Magyar Nemzeti Bankba!

A Magyar Nemzeti Bank május 23-án és 24-én újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt. Az érdeklődők nemcsak a már jól ismert interaktív látogatóközpontot tekinthetik meg, hanem körbejárhatják Budapest egyik legszebb épületét is.

A Magyar Nemzeti Bank először 2004 májusában rendezett nyílt napokat a jegybank alapításának 80. évfordulóján. Azóta immár hagyománnyá vált, hogy a bank minden tavasszal szélesre tárja kapuit, és bemutatkozik a nagyközönség előtt. Így lesz ez idén is, amikor az MNB május 23-án (szombaton) és 24-én (vasárnap) reggel 10 és délután 5 óra között várja a látogatókat.

Ezen a két napon az érdeklődők végigsétálhatnak az épület első és harmadik emeletén, bemehetnek a Nagytanácsterembe, ahol a Monetáris Tanács a legnagyobb titoktartásban dönt a jegybanki alapkamatról, sőt bepillanthatnak Simor András jegybankelnök szobájába is.

A látogatók azonban nemcsak az MNB épületével és történetével ismerkedhetnek meg, de az egyes elemző területek is bemutatják röviden munkájukat. Így, aki ezen a hétvégén a nemzeti bankban jár, megtudhatja, mit gondolnak a szakértők a pénzügyi stabilitásról, milyen biztonsági elemek vannak a forintbankjegyeken vagy mire érdemes használni bankkártyánkat.

A nyílt napokon természetesen a látogatóközpont pénz- és banktörténeti kiállítása is megtekinthető, ahol bárki lemérheti, mennyit ér pénzben és aranyban, megemelhet egy valódi, 24 karátos aranytömböt és kipróbálhatja a „Kamatkirály" nevű játékot, amellyel a vállalkozó kedvű játékosok a Monetáris Tanács tagjainak szerepébe bújhatnak. A nemzeti bank gondol a legkisebbekre is: nekik gyereksarkot rendez be, ahol a kicsik játékos formában ismerkedhetnek meg a pénz világával.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatók megkedvelték ezeket a nyílt napokat: az elmúlt években a májusi hétvégéken mintegy háromezren keresték fel az MNB-t, így a nyílt hétvége Budapest egyik legjelentősebb szabadidős programjává vált.

 

Forrás: MAGYAR NEMZETI BANK Kommunikáció

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.