Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyi alkoholt ihatnak a cukorbetegek?

Nyáron, a fesztiválok és a kerti partik idején szinte minden társaságnál előkerül az alkohol, de egy kellemes, otthoni vacsorát is jól esik olykor egy kis borral zárni. De vajon mit tehetnek a cukorbetegek? Teljesen le kell mondaniuk az alkoholról, vagy ihatnak egy-egy pohárral? A kérdést Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa válaszolja meg.

A cukorbetegek a vércukorszintjük normál szinten tartása érdekében kénytelenek a gyógyszeres/inzulinos kezelés mellett szigorú diétát is tartani. Ennek alapelve többek között a meghatározott mennyiségű szénhidrát fogyasztása, valamint a cukros termékek kiiktatása. Ez utóbbi napjainkban már nem szokott nagy gondot okozni, hiszen a legtöbb boltban és szupermarketben találni természetes és mesterséges édesítőszereket és azokból készült árukat. Igen ám, de mi a helyzet az alkoholokkal, melyek gyakran már eleve tartalmaznak cukrot, és nem csak pl. koktél formájában?

Szerencsére a diabétesszel küzdők is koccinthatnak egy-egy pohárral, ám fontos, hogy bizonyos szabályokat tartsanak be, nehogy ingadozzon a glükóz szintjük.

A glükóz szint miatt bizonyos szabályokat be kell tartani Kép: Pixabay

Nem mindegy, mikor és mit iszik

Nem mindegy például, hogy mikor is iszik. Kutatások ugyanis kimutatták, hogy az étkezések előtt fogyasztott alkohol egyrészt megnöveli az étvágyat, másrészt hatására később is érkezik el a teltségérzetet. Ennek egyenes következménye, hogy az ember többet eszik, és több lesz mind az energia, mint pedig a szénhidrát bevitele. Éppen ezért érdemes arra ügyelni, hogy lehetőleg az étkezés közben, vagy a végén kortyoljon a poharába! Igen fontos továbbá, hogy mindig valamilyen falatozni való mellé igyon alkoholt a cukorbeteg, máskülönben könnyen hipoglikémia, vagyis alacsony vércukorszint léphet fel, különösen az inzulinnal és az inzulin elválasztást serkentő gyógyszerrel kezeteknél. Ennek oka, hogy az alkohol gátolja a máj glükóz-kibocsátását, amely az alacsonyabb vércukor szintet kompenzálni tudná. Ezt elkerülheti, hogy iszogatás közben falatozik némi teljes kiőrlésű lisztből készült kekszet, vagy olyan más szénhidrátot, ami rostban gazdag.

Mennyi alkoholt ihat, akinek magas a vérnyomása?
Az alkoholt azonban óvatosan kell kezelni, hiszen nagyobb mennyiségben nem csak az ítélőképességet, hanem a májat és az ereket is tönkre teheti. Akinek magas a vérnyomása, az különösen legyen óvatos, ha italozásról van szó.

Természetesen az alkoholfogyasztásnál figyelembe kell venni azt is, hogy az illető mit is iszik. Lehetőleg kerülje a cukrozott likőröket és koktélokat – hacsak nem édesítőszerrel készültek.  Helyettük inkább töltsön magának jó minőségű száraz vörös-vagy fehérbort, ill. száraz pezsgőt! A jó minőségű vörösbort, nem csak a szív-és érrendszeri betegségekre van pozitív hatással, hanem a 2-es típusú cukorbetegségben javítja az inzulinrezisztenciát is.

Az alkohol fogyasztásánál mindezeken kívül fontos egyrészt a mértékletesség - amely természetesen mindenkire vonatkozik. Ez nőknél maximum egy, férfiaknál maximum két egység alkoholt jelent naponta. (egy egység= 2dl sör/1dl bor/2cl tömény ital)- mondja Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa, aki hozzátette, hogy a sör esetében annak jelentős szénhidrát tartalmával a cukorbetegeknek mindenképpen számolni kell, ezért ebből minimális legyen az elfogyasztott mennyiség!

 

 


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.