Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyi mozgás jó a térdízületeknek?

Mind a nagyon magas, mind a nagyon alacsony fizikai aktivitás rontja a térdízületek állapotát a középkorú felnőtteknél. Dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa a mozgás optimális szintjéről és a már kialakult fájdalmak csillapításáról beszélt.

Az intenzív sport és a tétlenség is árthat

A Radiological Society of North America megállapítása szerint sem a passzivitás, sem a túlzásba vitt sport nem használ a térdízületeknek. Ezt a problémát pedig érdemes komolyan venni, hiszen ma Amerikában minden második, 85 éves korú személynek csontízületi gyulladása van a térdében. Becslések szerint pedig 2030-ra a 18 éven felüli amerikaiak közül 67 millióan kapnak majd porckopásról szóló diagnózist.

A University of California in San Francisco legújabb kutatása a korábbiakkal ellentétben nem csak arra fókuszált, hogy a fizikai aktivitás hogyan járul hozzá a térdízületek kopásához. A kutatók 250, 45-60 év közti személyt követtek nyomon négy éven keresztül. A résztvevőknél kétévente MRI-vizsgálatokkal ellenőrizték a térd porcainak korai elváltozásait és kérdőíves beszámolók is születtek a szubjektív tünetekről. Érdekes módon, nem csak az intenzív sporttevékenységet végzők, például a futók térdízületei voltak jobban megviselve, de a legkevésbé mozgóké is. Tehát létezik a mozgásnak egy olyan optimális szintje, ami éppen védi a porcokat.

Hajlamosító tényezők

Ez az eredmény természetesen további kutatásokra sarkall, amelyek célja, hogy pontosan meghatározhatóak legyenek azok a sportok, illetve azok az aktivitási szintek, amelyek hozzájárulnak a térdízületek és porcok egészségéhez.

- Különösen azoknak lehet hasznos megtalálni az optimális aktivitást, akiknél nagyobb a kockázata a csontízületi gyulladásnak, vagyis osteoarthritisnek. Hajlamosító tényező lehet az elhízás, a korábbi térdsérülés vagy műtét, illetve a családban halmozódó térdproblémák. Mindenképpen fontos teendő a testsúly rendezése – ezzel már eleve kevesebb teher jut a térdekre -, és a megterhelő sportok, például futás vagy tenisz kiváltása. Az érintetteknél sokkal jobban beválhat a tempós séta és az úszás – hangsúlyozza dr. Dobos Márta, az Oxygen Medical holisztikus szemléletű ortopéd orvosa.

A fájdalom csökkenthető

-Természetesen a már kialakult kopás fájdalommal járhat, amely jelentősen befolyásolja az életminőséget – folytatja dr. Dobos Márta. – Ilyen esetekben remekül beválhat a lökéshullámterápia, amely beindítja a test öngyógyító mechanizmusait, élénkíti a vérkeringést és az anyagcserét. Ezáltal a kezelések nem csak a fájdalmat csökkentik, de a valódi okot szüntetik meg a sérült szövetek fokozatos regenerálásával.

Maga a kezelés úgy történik, hogy az orvos egy gél felvitele után a megfelelő kezelőfejjel a kijelölt helyre juttat egy nagy energiájú hullámot. A betegek nagy része már az első kezelés után is jelentős fájdalomcsökkenésről, vagy akár a teljes fájdalommentességről számol be, miközben a kiváltó ok maga is gyógyul. Elképzelhető persze, hogy 2-4 kezelés hozza meg a kívánt eredményt. A kezelés óriási előnye, hogy nem igényel gyógyszeres támogatást, kivételesen hatékony alternatívája lehet a konzervatív gyógymódoknak és kockázatmentes. Ráadásul csupán minimális mellékhatásokkal lehet számolni, mint egy kis kipirosodás, duzzanat, bizsergő érzés.

www.oxygenmedical.hu


Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.
A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+

A molekula, amely új irányt ad az anti-aging kutatásoknak: ezt tudja a NAD+ 

Az öregedés sokáig elsősorban a bőr felszínén látható jelekről szólt.
Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon?

Hogyan ápold az arcbőröd a hideg őszi napokon? 

Amikor beköszönt az ősz, és a természet zseniális színkavalkádba borul, bőröd számára is új kihívások adódnak.