Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyibe kerül nekünk évente a szénanátha?

Magyarországon minden negyedik embert érint az allergia valamilyen formában, parlagfű allergiától pedig a lakosság közel 20%-a szenved. A szénanáthás betegek száma a kilencvenes évek eleje óta 27-szeresére emelkedett.

Kép: Pixabay

Az allergia alapvetően ugyan népegészségügyi probléma, de napjainkra olyan méretet öltött, hogy a gazdaságra is érezhető negatív hatással van. Német, svéd, belga és amerikai szerzők tanulmányukkal most erre próbálják felhívni a figyelmet. Kutatásukban a 15-65 év közötti, európai munkaképes lakosságot vizsgálták abból a szempontból, hogy hány napot hiányoztak munkahelyükről az allergia miatt, illetve azokon a napokon, amikor dolgoztak ugyan, de allergiás tünetek jelentkeztek náluk, milyen mértékben csökkent a teljesítőképességük. Megnézték továbbá azt is, milyen költségei voltak annak, hogy enyhíteni próbálták a tüneteiket.

Sokmillió embert érint

Az Európai Unióban az allergiások számáról eltérő adatok állnak rendelkezésre: korábban 20-30%-os érintettséggel számoltak, de a legfrissebb német adatok szerint a munkaképes lakosság 41%-a szenved az allergia valamilyen formában. Ez hatalmas szám, azonban önmagában még nem kellene, hogy gondot jelentsen. A problémák sora ott kezdődik, hogy a betegek jelentős része nem megy orvoshoz a tünetekkel. A nem megfelelő kezelés következtében azonban rengeteg embernél alakulhat ki idült felső-légúti betegség, ami – akárcsak az allergia – csökkenti a munkahelyi teljesítőképességet. A nem megfelelően kezelt allergiás betegek azért jelentik a legnagyobb problémát, mert nagyjából az allergiások 10 százaléka mondható tünetmentesnek, tehát még a legjobb esetben is 40 millió, pesszimistább becslés szerint akár 76 millió dolgozó teljesítménye csökken az allergia miatti hiányzás, vagy a csökkent produktivitás miatt.

Az átlagos heti munkaidőt, az allergiás munkanapokat, valamint az átlagbért figyelembe véve a tanulmány szerzői kimutatták, hogy egy allergia szezon alatt a teljesítmény kiesés 54,9-150 milliárd Euró mínuszt jelent az EU-nak. Ha pedig ezek a betegek az útmutatás szerinti ideális kezelést kapnák, az csak 5-8,5 milliárd Euróba kerülne, tehát a jó kezeléssel meg lehetne spórolni minimálisan 50-142 milliárd Eurót.

Már óvodás korban is fenyeget az allergia
Erőteljesen támadnak már a pollenek, porszemek, és a kellemetlen tünetek a kicsiket sem kímélik. Köhögés, sípoló légzés, légszomj, zihálás és mellkasi szorító érzés: a kezeletlen asztma súlyos szövődményekkel is járhat.

A helyzet nálunk sem jobb

„Hazánkban a munkaképes korú lakosságnak – 4 millió fő – legalább 20%-a szenved valamilyen allergiában, ez tehát 800 ezer embert érint. Irányadónak tekintve azt az európai számot, hogy 90%-uknak – a kezelés ellenére is – van valamilyen tünete, akkor hozzávetőlegesen 720 ezer ember esetében beszélhetünk munkateljesítmény csökkenésről.  Ha ugyanúgy, mint Európában máshol, ők is 3 napot hiányoznak a betegségük miatt, allergiás szezonjukban pedig teljesítményük 10%-kal csökken – ami további 4,8 napnak megfelelő kiesést jelent –, akkor személyenként 7,8 napnak megfelelő termeléskiesés keletkezik szezononként” – mondta Dr. Endre László, egyetemi docens, allergológus-gyermekgyógyász, a Vasútegészségügyi Központ orvosa.

A magyarországi átlagos havi fizetés 155.217 Ft (KSH, 2014),  átlagosan 21,2 munkanapból áll egy hónap: ennek alapján a napi kereset  7.322 Ft. Ha a 720.000 allergiás beteg 1 év alatt átlagosan személyenként 7,8 napnak megfelelő termeléskiesést produkál, az összesen 5.616.000 munkanapnak felel meg. A napi keresettel számolva az allergiás betegek által egy év alatt „produkált” teljes kiesés így 41,1 milliárd forint”.


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.