Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mennyire vagy stresszes? A stressz-szint mérhető!

A munkahelyi és magánéleti stressz jelenti az egyik legnagyobb egészségügyi és biztonsági kihívást a civilizált országokban, így Magyarországon is. A stressz, illetve az azzal való megküzdés képessége azonban szűrhető és a kimutatott veszélyeztetettség ellen célzott lépéseket lehet tenni - mondja dr. Keresztényi Zoltán, az Oxygen Medical humánkineziológusa.  

Állandó készenlétben

A stressz egy olyan belső vagy külső inger, mely vészreakciót indít el a szervezetben. Ez a reakció annak az ősi válasznak felel meg, amikor a szervezet a megküzdés vagy menekülés érdekében fokozza az aktivitását. Gyorsul a légzés, nő az oxigénfelvétel, emelkedik a vérnyomás, szívritmus, izomfeszültség, és az adrenalin mellett zsírsavak is felszabadulnak, hogy az izom fel tudja használni azokat. Vagyis a stressz önmagában nem betegség.
A tartósan fennálló stresszes állapot azonban már annak tekinthető, hiszen az állandó készenlét megviseli a szervezetet, és az előbb említett paraméterek állandósulhatnak. Mindezek következtében gyengül az immunrendszer, a szervezet regenerálódó képessége és fertőzések, akár komolyabb megbetegedések alakulnak ki, és a szív- és érrendszeri eltéréseken kívül a pszichoszomatikus tünetek - szorongások, pánik, kényszerek, fóbia - is megjelenhetnek. Ez utóbbiak akár olyan súlyosak is lehetnek, hogy a szorongások talaján kialakuló pánikroham az infarktus tüneteit is produkálhatják.

Szűrjük ki a stressz-terhelést!

Mivel az állandó stressz-terhelés csaknem minden negyedik munkavállalót érinti Európában, nem meglepő, hogy egyes vizsgálatok szerint az elveszített munkanapok 50–60 százaléka ennek tudható be. A stressz okozta egészségügyi problémák és a kimerültségből, motivációhiányból adódó csökkent gazdasági teljesítmény pedig hatalmas költséget jelentenek mind a cégek, mind a családok számára.
- Éppen ezért fontos, hogy egy rövid, 10 perces méréssel egyénileg határozzuk meg a stressz-szintet, hiszen ez az adat lehetőséget ad az egészség megőrzésére és a teljesítőképesség növelésére is, egy megfelelően kidolgozott programmal. A stressz szintjét az egyik legegyszerűbben mérhető fizikális paraméterrel, a szív elektromos működésével, az EKG elemzésével mérhetjük, egy viszonylag bonyolult program segítségével. – ismerteti dr. Keresztényi Zoltán, az Oxygen Medical humánkineziológusa. - Az eredményként kapott úgynevezett szívfrekvencia-variablilitás közvetve információval szolgál a szimpatikus/paraszimpatikus idegrendszer állapotáról, így a stressz-feldolgozás szintjéről is.

A megoldás az életmódban keresendő
Jó hír, hogy a stresszkezelés tanulható és a stresszhatások remekül oldhatók rendszeres mozgással. Különösen a kardiomozgás az, amely nagy adag endorfint pumpál, egyfajta meditatív állapothoz vezet és jelentősen javít a kedélyen. A rendszeres mozgáson kívül életmódváltáskor elsősorban a kiegyensúlyozott és rendszeres életvitelre kell törekedni, amelyek bizonyos kiszámíthatóságot sugallnak. Érdemes elsajátítani különböző relaxációs gyakorlatokat is, amelyek beépíthetőek a mindennapokba. Ilyen lehet például az autogén tréning, az agykontroll, a meditáció, a relaxáció, a jóga. Ha nem sikerül megtennünk a megfelelő változtatásokat, számolhatunk azzal, hogy a tartós stressz előbb-utóbb fizikai megbetegedéseket is okoz.

forrás: www.oxygenmedical.hu


Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel

Férfiak teljesítményének növelése alkalmi készítményekkel 

A férfiak számára fontos, hogy az intim helyzetekben magabiztosak legyenek, de előfordulhatnak olyan pillanatok, amikor szükségük lehet egy kis támogatásra.
A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN

A bőrápolás új korszakát hozza el a longevity és a PDRN 

Az elmúlt években alapjaiban változott meg mindaz, amit az anti-agingről gondolunk.
A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül?

A hajhullás kezelése: miért ne hagyja figyelmen kívül? 

A hajhullás számos nő számára jelent kellemetlen és zavaró problémát.
Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen?

Az ízületvédelem fontossága: mit tehetsz fiatalon a porckopás ellen? 

Gondoltál-e már arra, mennyi törődést igényelnek az ízületeink?
Egészség és harmónia a mindennapokban

Egészség és harmónia a mindennapokban 

Sokan keresnek valami olyasmit, ami segít harmonikusabbá tenni a mindennapjaikat.
Mi az a botox és miért nem kell tőle félni?

Mi az a botox és miért nem kell tőle félni? 

Ha valaki először gondolkodik botoxkezelésen, általában nem a szúrásoktól fél, inkább attól, hogy mi lesz utána.
A chasen-készítés művészete Japánban

A chasen-készítés művészete Japánban 

Ma különleges élményben lesz része.
Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója

Pre- és probiotikumok: a bélflóra és a hidratálás új dimenziója 

Az egészség megőrzése ma már nem arról szól csupán, hogy mit eszel vagy mennyit mozogsz.
Élvezd a különleges szaunaélményeket

Élvezd a különleges szaunaélményeket 

Napjainkban egyre többen választják a szaunázást relaxációs tevékenységként, hiszen nemcsak a test, hanem a lélek is feltöltődhet általa.
Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában

Vízfogyasztási trendek otthon és az irodában 

Az otthonok és munkahelyek kialakítása folyamatosan változik a felmerülő új igények hatására.