Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meszesedés ellen hiába a diéta

Az érelmeszesedés korunk egyik népbetegsége. Nem válogat, egyaránt érintheti a fiatalabbakat és az idősebbeket is, de a kor előrehaladtával mindenképpen megjelenik. Hogy mit tehetünk ellene, és hogyan kezelhetjük, arról Blaskó György főorvos beszélt.

Az egészséges táplálkozás önmagában nem elég - Kép: Pixabay

„Hogy pontosan mi okozza az erek meszesedését, nem lehet tudni, mindenesetre szerencsére egyre többet tudunk róla. A kor mindenképpen fontos tényezője ennek a jelenségnek, ráadásul a meszesedés mértéke fokozódhat nem megfelelő táplálkozás, és mozgásszegény életmód miatt is. A betegség kialakulásért felelős bizonyos folyamatai jól kezelhetőek gyógyszeresen, de teljesen nem szűntethető meg.”

A diéta önmagában nem segít

Sokan gondolják azt, hogy ha már a meszesedés kialakult, akkor azzal, ha belekezdenek valamilyen diétába, akkor mindent helyre tudnak hozni, ez azonban így nem igaz. Bár valóban jótékony hatással van ránk a súlycsökkenés, a felesleges kilóktól való megszabadulás és az egészségesebb táplálkozás, az erekben kialakult plakkokra csak kis hatást tudnak gyakorolni.

„Aki úgy gondolja, hogy a meszesedés elkerülhető csak a megfelelő diétával, az sajnos téved. Természetesen nagyon fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, de ez az élettani folyamatokat nem befolyásolja olyan mértékben, hogy hathatós segítséget jelentenének. A meszesedés kialakulásáért többek között a vérzsír magas volta is felel, ám az itt megjelenő lipidek 90%-át a máj tevékenysége eredményezi, a diéták csupán 10%-os ráhatással lehetnek a folyamatra.”

Megelőzés

Mint olyan sok más betegség esetében is, az érelmeszesedésnél is az elsődleges feladat az a megelőzés lenne, mint ahogyan arra professzor dr. Blaskó György főorvos, a Trombózisközpont szakmai vezetője is rámutat.

A spenót sem mindig csodafegyver
A vérszegénység sokak számára egyet jelent bizonyos sztereotípiákkal: ha valaki sápadt, vagy a vérvétel alacsony vasat mutat, akkor az illető biztosan vérszegény, illetve ha sok spenótot eszünk, akkor biztosan búcsút inthetünk ennek a betegségnek.

„Mindenképpen fontos az egészséges életmód, a rendszeres mozgás, és a túlsúly elkerülése. Ezen kívül nem árt tudni, hogy a rendszeres szűréseken való részvétellel ugyan valóban megtalálható ez a gond, de a kezelése nem néhány hónapot, hanem éveket vesz igénybe. A megfelelő gyógyszerek szedése csak akkor hoznak eredményt, ha azokat kellő ideig használják, mivel a lerakódott plakkok oldása nem egy gyors folyamat. A meszesedés ellen a legjobb fegyverünk tehát a megelőzés, ami mindenkinek saját felelőssége. Előbb, vagy utóbb ez a gond az összes embernél jelentkezik, de természetesen nem mindegy, hogy az illetőnek 35 évesen kell szembenéznie a problémával, vagy 60 évesen találkozik vele.”

Forrás: Trombózisközpont


Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon?

Hogyan rendezd be a hálószobád, hogy valódi pihenőszigetté váljon? 

A hálószoba sokkal több, mint egy hely, ahová aludni járunk. Ez az otthon legintimebb tere, ahol kikapcsolódunk, megpihenünk, és új energiával töltődünk fel. Éppen ezért fontos, hogy a berendezése ne csak ízléses, hanem funkcionális és kényelmes is legyen. Cikkünkben összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat, hogy a hálószobád ne csak szép, hanem élhető és nyugodt tér is legyen.
Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez?

Hogyan szoktasd hozzá kutyádat a szobakennelhez? 

A szobakennel sok gazdi fejében még mindig a „bezárás” fogalmával él együtt, pedig valójában épp az ellenkezője: egy jól bevezetett kennel nyugalmat, stabilitást és biztonságot ad a kutyádnak.
Így lesz stresszmentes az ételrendelés

Így lesz stresszmentes az ételrendelés 

Nőként nem mindig könnyű helytállni a mindennapokban, hiszen a munkahely mellett többnyire rájuk hárul a háztartás vezetése, a főzés és a gyereknevelés is.
Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra

Ne hagyd az utolsó pillanatra: így hozd formába a kertet nyárra 

Amint megérkezik a tavasz, a kert újra életre kel, de csak akkor, ha mi is készen állunk rá.
Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára

Az éves megyei matrica előnyei a közlekedők számára 

A 2015-ben bevezetésre került megyei matricák az elmúlt egy évtizedben egyértelműen igazolták létjogosultságukat, hiszen már jó ideje vezetik az eladási statisztikákat. Érdemes tehát megvizsgálni azt is, mi okozza ilyen mértékű keresettségüket.
Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt

Bosch: háromszor a Föld körül – 120 ezer sportkilométer 6 év alatt 

Hatodszor is a Bosch az első helyen az országos Fut a cég versenyen
Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek?

Ébredő életenergia – hogyan segít a kundalini jóga a nőknek? 

A kundalini jóga a kedvesség és a tudatosság jógája, ebből adódóan ideális a gyengédebb nem képviselői számára. De miben és hogyan segíthet nekünk? Hogyan járul hozzá ez a jógaforma a belső tér megtapasztalásához? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján

Tavaszi lendület: játékosan a csapatépítés útján 

Ahogy a természet újraéled, a hosszú hónapok utáni friss levegő és napsütés szinte hívogat, hogy végre kiszabaduljunk a négy fal közül. Ilyenkor szinte vonz minket a természet, vágyunk a felfrissülésre, amit a szabad levegő ad.
A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig

A CBD olaj útja a magtól a cseppentőig 

A CBD olaj természetes eredetével, kiegyensúlyozott összetételével és sokrétű felhasználhatóságával sokak érdeklődését keltette fel az utóbbi időben. De vajon hogyan készül ez a különleges olaj? Milyen folyamatokon megy keresztül a kender, mire illatos, sűrű kivonatként a polcokra kerül?
A körömápolás fontossága a nők életében

A körömápolás fontossága a nők életében 

A hölgyekre jellemző, hogy sokat foglalkoznak a külsejükkel. Annak érdekében, hogy ápoltak legyenek, rendszeresen látogatnak el a fodrászhoz, a kozmetikushoz és a műkörmöshöz is.