Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Meztelen fenékkel, melltartó nélkül, buja ingecskében...

A férfiak imádják, a nők tartanak tőle. A fürdőruha mindig is vitatott ruhadarab volt, míg több évszázados története alatt az ingecskétől a vastag, kényelmetlen dresszeken át eljutott az aprócska bikiniig.

Az ókorban a fürdőkultúra nagyon jelentős volt, a fürdő nemcsak a tisztálkodásra, felfrissülésre szolgált, hanem közösségi hely volt, ahol a város nagyjai találkozhattak. Nem csoda, hogy számos, a fürdők életét bemutató mozaik készült. Ezeken a nőket általában lepelben ábrázolták, bár egyesek szerint a római asszonyok már ismerték a mai bikini elődjét is.

Bármilyen is volt az antikvitásban a fürdőruha, használata a középkorra visszaszorult, ahogy maga a fürdés is. Vízbe csak nagy ritkán, tisztálkodás céljából léptek, az úszás nem tartozott a kedvelt elfoglaltságok közé, a hőség ellen pancsolással csak a "pórnép" védekezett, az uraknak nem volt illő dolog. Ha mégis bemerészkedtek egy-egy tóba vagy patakba, azt meztelenül tették.

A reneszánsz ebben is változást hozott, egyre gyakoribbá váltak a koedukált, buja fürdőzések, ahol a fürdőlepel lekerülése után meztelenül úszkáltak a nők és a férfiak.

A 19. század végéig aztán egy olyan ruhadarab tartotta markában az úszni vágyókat, amely nemcsak kényelmetlen volt, hanem tulajdonképpen alkalmatlan is a vízi sportokra: a fürdőing. Az 1800-as évek elején azonban elkezdtek lázadozni a bő ing ellen, hiszen olyan ruhára volt szükség, amely testhez simul, így könnyebbé teszi az úszást. Ekkor született meg a fürdőruha. Ám ne gondoljuk, hogy ez megszabadította minden kényelmetlenségtől viselőjét! Ellenkezőleg! A viktoriánus korban a dressz vastag, több rétegből álló öltözék volt!

A századfordulón a strandruha kartonból, lüszterből, vászonból készült darab volt, amelyet nagyon sok fodorral ékesítettek, ráadásul fel kellett hozzá venni a fekete fürdőharisnyát!

Ennyi szenvedés után a nők végre fellélegezhettek az 1930-as, 1940-es években: a fürdőruhák egyre kevesebbet takartak, megjelentek a kétrészesek! A bikinit Rita Hayworth amerikai színésznő indította hódító útjára, és bár a botrány óriási lett - erkölcstelennek és züllöttnek tartották -, a picinyke fürdőruha mégis világhírű lett.

A hippikorszakig a melltartó merevítős volt, amely kiemelte a kebleket, a hetvenes években azonban egyre jobban elterjedt a háromszög alakú felsőrész a hozzá tartozó apró csípőbugyival.

A képek a www.retronom.hu oldalról származnak.


Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó

Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó 

Az Absolute Live márka egy kreatin+glutamin, egy kollagén+hyaluron és egy frissítő izotóniás itallal dobott piacra – melyek különböző élethelyzetekre kínál praktikus megoldást.
A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak

A legjobb játékötletek az óvodás korosztálynak 

Az óvodás korosztály életében a játék fontos szerepet játszik.
Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben

Az adaptogének szerepe a modern stresszkezelésben 

A mai rohanó világban sokak számára létfontosságú a stresszhatások csökkentése, és ebben a természetes módszerek kiemelten fontos szerepet játszanak.
Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből?

Hogyan hozhatunk ki többet az otthoni térből? 

Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság

Nőgyógyászati ellátás ma: bizalom, figyelem, szakmai biztonság 

A nőgyógyászati vizsgálat a legtöbb nő számára nem egyszerű orvosi esemény, hanem személyes kérdés.
A pihenés szerepe a gyógyulásban

A pihenés szerepe a gyógyulásban 

A gyógyulásról sokan úgy gondolkodnak, mint egy aktív folyamatról: időpontok, beavatkozások, kontrollvizsgálatok jutnak eszünkbe.
2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása

2026: az elektromos kerékpárok kifinomult újítása 

Mindennap várjuk azt az alkalmat, amikor a technológiai fejlesztések jelentős módon alakítják a világunkat.
A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél

A CBD olaj lehetséges előnyei rákbetegeknél 

Rákos megbetegedéssel élni rengeteg kihívással jár.
Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett?

Miért nem működhet a bőrápolási rutin 45 év felett? 

Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez. 
A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé

A lassabb több mint jobb: miért válik a slow mindset a modern élet részévé 

A modern élet ritmusa egyre gyorsabb. Folyamatosan sietünk, értesítések szakítják félbe a napunkat, és ritkán tartunk valódi szünetet.