Életforma.hu

ÉLET-MÓD

Mi az a milliókat érintő kirakatbetegség?

Napjaink egyik tömegeket érintő problémája a kirakatbetegség. Érdekes, hogy a névvel viszonylag keveset találkozunk, ám maga a kór nem is annyira ismeretlen az emberek számára, sőt, a környezetükben, vagy akár a családjukban is találkozhattak már vele. Hogy mi is az a kirakatbetegség, és hogyan alakul ki, arról dr. Babai László orvos – természetgyógyász, a Trombózisközpont életmód orvosa beszél.

Kép:sxc

„A kirakatbetegség egy, a verőereket érintő érszűkület. Lényege, hogy terhelésre jelentkezik, tehát ha az illető sportol, vagy sétál. Ezért is hívják kirakatbetegségnek: amikor az ember járkál, bizonyos távolság megtétele után a fájdalom annyira erős lesz, hogy meg kell állnia, hogy enyhüljön az érzés. A külső szemlélőnek ez úgy tűnik, mintha kirakatokat nézegetne, pedig csupán arra vár, hogy újra el tudjon indulni. Amikor a láb pihen, akkor a felhalmozódó salakanyagot a vér elszállítja, így a nyomás és a fájdalom enyhül. Ezután az ember újra megindul, megtesz 20, 30, 50 métert, és újra megáll, mert a fájdalom ismételten előjön.”

A dohányzás fontos tényező

Mint sok más betegség esetében, itt is igaz, hogy sok olyan tényező van, melyek elősegítik a kialakulását. Ezek között is előkelő helyen áll a dohányzás.

„Ez a betegség főleg a 40 feletti férfiakat érinti, de a nők között is szép számmal előfordul. A kialakulása egyértelműen a kor és a dohányzás számlájára írható. Emellett természetesen közrejátszanak a nem megfelelő életmóddal kapcsolatos, érszűkülethez vezető tényezők is, mint a mozgáshiány, vagy a nem megfelelő táplálkozás. A fiatalok között szerencsére ez a kór egyáltalán nem jellemző.” – mondja dr. Babai László orvos – természetgyógyász, a Trombózisközpont életmód orvosa.

Visszafordítani nem lehet, de javítható az állapot

Amikor az ember szembesül azzal, hogy kirakatbetegségben szenved, rögtön keresi a lehetőségeket, hogy hogyan tudná visszafordítani a folyamatot, viszont ez nem lehetséges.

„Sajnos, ha már egyszer kialakult a betegség, akkor visszafordítani nem lehet, de szerencsére azért van lehetőség az állapot javítására. Ez azonban nem műtéti, mivel akár mű eret is használhatnának az orvosok a gond kiküszöbölésére, de mivel ebben az esetben idegen anyagról van szó, így ez nem a legjobb megoldás, azonban rendszeres mozgással és megfelelő étkezéssel, sokat javulhat a beteg állapota. A beszűkült ér ugyan nem lesz újra tiszta, viszont a környékén lévők megerősödnek, aminek hatására a vér áramlása kielégítővé válik, így a kezdeti 20 megtett méter 30-ra, 50-re, és még tovább növelhető.”

Forrás: trombózisközpont

 


6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap

6 tipp, hogyan maradhatsz lendületesebb egész nap 

Az utóbbi évtizedekben érezhetően felgyorsult a világ, nem csoda tehát, ha sokszor úgy érzed, a nap túl hosszú, az energiád azonban túl kevés hozzá.
Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon?

Hogyan vedd fel a harcot az őszi megfázással természetes módon? 

  Az őszi hónapok sokak számára egyet jelentenek a megfázással: kaparó torok, orrfolyás és levertség mindennapos vendég ilyenkor. Az időjárás változása kihívást jelent az egészség megőrzése szempontjából, és sokan keresnek természetes megoldásokat a tünetek enyhítésére.
Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására

Tippek a fáradtság leküzdésére és az energiaszint fenntartására 

A fáradtság szinte mindenkit utolér időnként – legyen szó stresszes munkanapokról, kevés alvásról vagy egyszerűen arról, hogy túl sok minden történik körülöttünk. Ilyenkor hajlamosak vagyunk a gyors megoldásokat keresni, például még egy kávét inni vagy édességhez nyúlni, de ezek hatása rövid ideig tart.
Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről?

Mit érdemes tudni a kábítószerrel kapcsolatos felelősségről? 

A legtöbb állam tiltja a kábítószerekkel kapcsolatos bármilyen magatartást, viszont országonként változik a kábítószer birtoklására vonatkozó szabályozás és annak büntetése. A kábítószerek büntetőpolitikai megfontolásai nagyon hasonlók az európai országokban, így Magyarországon is.
A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt?

A tranexámsav titka: hogyan érhetünk el ragyogó bőrt? 

Felmerült benned már az a kérdés, mi lehet az a különleges összetevő, ami segíthet eltüntetni a bőrön meglévő pigmentfoltokat, napbarnított foltokat vagy akár a pattanások után fennmaradó makacs nyomokat?
A jövő a rollerek biztonságos használatáé!

A jövő a rollerek biztonságos használatáé! 

A huszonegyedik század városi közlekedése forradalmi változásokon ment keresztül az elmúlt években, és ebben központi szerepet járszik a roller. Ami egykor csak gyermekjáték volt, mára a mikromobilitás szimbólumává vált, különösen az elektromos meghajtású változatok elterjedésének köszönhetően.
 A zöld szállítási megoldások reneszánsza

A zöld szállítási megoldások reneszánsza 

Eszedbe jutott már, hogy mennyire hatékony egy biciklis futárszolgálat a városi közlekedésben? A nagyvárosokban, mint Budapest, egyre népszerűbbek azok a futárok, akik kerékpárral oldják meg a csomagszállítást, hiszen a lüktető forgalomban gyorsabban célba érnek, és még a környezetet is kímélik. Mi áll ennek a trendnek a hátterében, és milyen előnyöket kínálnak ezek a szolgáltatások?
Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai

Testmozgás és mesevilág – a gyermek mindennapjai 

A gyerekek világa játékkal, kíváncsisággal és felfedezésekkel van tele: itt az aktivitás és a mesevilág olyan elemek, melyek nemcsak fejlesztik a kicsik képességeit, hanem tartalmasabbá, boldogabbá is teszik a mindennapjaikat.
A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja

A családközpontú ellátás és a betegbiztonság a szülészet alapja 

A természetes szülés fontosságára hívta fel a figyelmet Dr. Siklós Pál, hiszen szerencsére már akár két császár után is lehetséges a hüvelyi szülés, ahogyan ikreknél is. A szülészfőorvos kiemelte a magánegészségügy azon vitathatatlan előnyét, hogy személyhez kötött szülésznő és/vagy szülészorvos választására is lehetőség van.
Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket!

Ezek a leggyakoribb allergének a kutyatápokban – kerüld őket! 

A kutyák táplálékallergiái egyre gyakoribb problémát jelentenek a gazdik számára.