Csak kapkodjuk a fejünket! Azzal, hogy Jeffrey Epstein felakasztotta magát, a szexuális bűncselekményeivel kapcsolatos ügy távolról sem ért véget. Az ügyészség nyomoz a lehetséges bűntársak, köztük Ghislaine Maxwell, az egykori brit médiacézár lánya, Epstein volt szeretője és - feltehetően - felhajtó ellen.
A dúsgazdag amerikai üzletembert, aki korábban Donald Trump közeli ismerőse is volt, azzal vádolták, hogy fiatalkorúak sorát rontotta meg. Azokat egész hálózat kereste, majd készítette fel, és „szállította” neki – írja a Piac és Profit!Az ügy újabb kirobbanása annál nagyobb feltűnést keltett, mivel Epsteint 2008-ban már jogerősen elítélték ilyen cselekményekért Floridában 13 hónapra, ám büntetése túlnyomó részét „munka-szabadságon” tölthette. A vádlott egyúttal kiegyezhetett a vádhatósággal, hogy vallomása fejében nem indítanak eljárást több olyan személy ellen, akik bűnrészesei voltak az ügynek. Florida főügyésze a per idején Alexander Acosta, Trump elnök korábbi munkaügyi minisztere volt, emlékeztetett a The New York Times. Több egykori áldozata most kártérítésért perel Epstein legalább fél milliárd dollárra becsült vagyonából.Az egyre bonyolultabb prostutíciós ügyben már többször is felmerült András yorki herceg neve is. A brit királynő 59 éves fia is szívélyes kapcsolatokat ápolt Epsteinnel, és részt vehetett annak üzelmeiben. Ez már 2011-ben felmerült, de akkor az ügyet elsinkófálták valahogy…
Minden nap pontban délelőtt 11-kor egy pohár gin tonicot kortyol el a brit uralkodó immár hosszú évtizedek óta. Igazi frissítő, éppen ezért töretlenül népszerű nálunk is ez az ital, és persze a belőle készülő koktélok is. Egyedi ízvilága sok bártendert megihletett már, így az egyszerűtől az extravagánsig rengetegféle ginalapú koktél közül tudunk választani. Ráadásul mindezt tehetjük úgy is, hogy közben a környezettudatosságra is figyelünk.
Mindannyian észrevettük már, mennyire nehéz lépést tartani a lakberendezési trendekkel, főként ha a rendelkezésünkre álló terület hatékony kihasználásáról van szó.
Ahogy telnek az évek, egyre fontosabbá válik a bőr megfelelő ápolása. Bár úgy tűnhet, hogy a különféle krémek, szérumok és aktív összetevők megszépítik a bőrt, megfelelő sorrendben kell felvinni őket a kívánt hatás eléréséhez.